2023.04.28
KM:
akkor kezdjük is pár észleléssel
mondjuk 10 zel
Terra:
😀
Edgar:
nem észlelelm hova raktam a kockáim 😢
KM:
aztán először is kérek egy gyors összefoglalót, és hogy hol tartotok most. Valamint külső leírást, és ezúttal felszerelést is. Nem muszáj részleteset, csak hogy mi az amit nem visztek, leginkább, mi az amit elrejtetek, és hova
meg egyáltalán, ki milyen ruhában vág neki
Jonny:
Két méteres (talán 1-2 centivel alacsonyabb, mikor a haja nincs beállítva) irgalmatlanul nagydarab pasas, szőke égnek meredő hajjal. Állítólag kék szeme van, de ez nem biztos, mivel állandóan fekete, nem tükröző napszemüveget hord. Bal karja masszívan páncélozott cyberware. Öltözete terepszínű, itt-ott megerősített nadrág, taktikai mellény, alatta hosszú ujjú ing, hosszú, vadnyugati stílusú porfogó kabát
Edgar:
Huszas éveiben járó, kék hajú és szakállú, jó kiállású ember, olyan 170 cm magas. Felszerelése kevés, azt is takarja hosszú bőr fenegyerek kabátja, de látható, hogy bal karja Cyber kézfejjel rendelkezik. Nyakában védő szemüveg lóg, az egyik szeme pedig cyberszem. Egy fém "szerszámos" táskát hord magánál, mely gyakran követi őt Igor a robotkutya alakjában.
Jonny:
Felszerelésnek nincs lőfegyver/lőszer, van látókészülék, összecsukott kard, légzőmaszk, 1 repeszgránát, illetve minden ami beépített
Terra:
Alacsony (160 cm körüli), húszas éveiben járó lány, a haja jelenleg épp vörös göndör. A szemszíne épp barna. Vállain világító tetoválások hirdetik különböző motívumok közé beépítve a Martian Twighlight-ot. Bőr fűzőt, bőr nadrágot és térdig érő magassarkú, platformos csizmát hord (így van vagy 165 cm). A fején steampunk külsejű éjjellátót hord napközben hajpántként, apró csatlakozók és beültetések látszanak rajta. Most nincs nála a gitárja, de egy szegecses oldaltáskában vannak nála hasznos apróságok: éjjellátó, elsősegély cucc, légzőmaszk, telelefon, Rollo, a szintetikus vadászgörény és a pisztolya.
Jonny:
(azért az av-be cuccoláskor megkérdem, biztos jó ötlet-e hozni a görényt. Csak mert ha meglép/ kiugrik a mozgó járműből/ stb, sose fogjuk megtalálni)
Terra:
de hát ez egy robot... vagy annyira élethű hogy még meg is tud szökni? 😀
Jonny:
- Nem emlékszel hogy találkoztunk Theodorre-al? megszökött az egyik döge, mi meg visszavittük 🙂
Edgar:
nincs nálam a desert eagle, a fejlesztett biztonsági szkenner, gránátok és a drónjaim
Igorban elrejtve van egy standard pisztoly, nem elrejtve pedig egy kacsás pho ízű sör, egy lángvágó és elsősegély készletek
a kabátom zsebében meg van egy fejkendő
Ezen felül nem emléxem, hogy beszéltünk e arról h nekem is kéne egy légzőmaszk, vagy a beépített neotüdő elég 😀
Terra:
uhhh ezt már elfelejtettem 😀 akkor inkább tényleg maradjon otthon 😀
Jonny:
nem beszéltünk róla sztem, Jonnynál mindig van légzőmaszk
Terra:
Terránál is van, szerintem az előző buliból maradt, sosem árt 😀
Jonny:
hm...legutóbb én adtam oda neked az enyém
Edgar:
jah, akkor sztem én úgy gondoltam, hogy elég a bioware, mert nincs felírva h vettem volna maszkot
Jonny:
hát ha Terra "elfelejtette" visszaadni a maszkot, akkor nekem sincs
Edgar:
ellenben, amit kihagytam: nálunk van a tüzijátékot vető rakétavető 😀
Terra:
ááá akkor a tiéd van nálam XD
visszaadom 😀
KM:
oké, még bármi extra cucc, bárkinél? priviben is lehet írni, ha titkol valaki valamit, bármikor, csak nem szoktam külön beírni
Jonny:
megszoktam, h lelútolsz 😛 nem kell visszaadni
legalábbis Jonny nem kéri vissza
Terra:
csóró vagyok, na 😇
Jonny:
Ami eddig történt, h Terrát felbérelte egy Inhumans nevű rockerbanda, h szórakoztassa őket 3 napra amíg NC-ben vannak. A sorok között olvasva kiderült, h veszélyt akarnak nem
kultúrmaszlagot, így 1 nap városnézés után bedrogoztuk őket, lecsaptuk akinek drogszűrője volt, és kirakjuk őket a sivatagba egy túlélőtúrára, amiről ők azt hihetik,
h valódi. Ott tartunk, h átnéztük a cuccaikat, bepakoltuk őket az AV-be, és indulunk a sivatagba a lerakási pontra, ahonnét elküldjük majd az av-t, bekapcsoljuk a zavarást, és magukhoz térítjük őket. Mindeközben lesz ellenség, megfigyelődrón, aknamező, meg ami szem-szájnak ingere (=könnygáz)
KM:
oké, akkor a kérdés, ténylegesen elindultok a sivatagba, vagy van mág bármi, amit előtte akartok csinálni
Terra:
Összefoglalás: egy híres zenekar, az Inhumans a városba jött, és Terrát kérték fel idegenvezetőnek. Mivel izgalmat akartak, Jonnynak az volt az ötlete, hogy szervezzünk nekik
egy sivatagi lövöldözős kalandot, amit ők igazinak hisznek. Meg is lett beszélve a nomádokkal, hogy jönnek játszani, meg be lettek szerezve a cuccok, aztán elmentünk múzeumozni
meg állatos kajálóhelyre, majd a Totentanzban táncoltunk és verekedtünk és végül bedrogoztük és kiütöttük az inhumanst
bocsi, gyorsabb voltál, de elküldtem ha már leírtam 😀
Jonny:
mindig jó több szemszögből látni, ki mire emlékszik 🙂
Terra:
a robotcsajt meg ott hagytuk a hotelben
bizony ^^
mármint Deatblossom
KM:
Bloss 😀
Terra:
meg Rollot is 🙁
Jonny:
küldök sms-t Vidrának (már ha nem mondtam neki személyesen), h pár napig off-grid leszek, ne próbáljon keresni, pénz a virágcserépben, ha kell
Terra:
maniskátli
KM:
auuu
Edgar:
én mondtam Mirellnek, hogy nem leszek, addig vigyázzon a növényeimre, ha arra jár 😀
KM:
ez nagyon Dávidos volt
Terra:
sajnálom 😅
én elbúcsúztam a görénytől és mondtam neki hogy ne rágjon szét semmit 😀
KM:
a görény elvonul a vackára, ha van neki, vagy valami rejtettebb helyre pihenni
egyelőre nem rág semmit 😀
Terra:
nagyon helyes 😀 csináltam neki valami kis kuckót 😀
KM:
oké, akkor akartok még valamit intézni mielőtt repültök, vagy mehet a móka?
Jonny:
akkor végignézek mindenkin aki ébren van, és megkérdem, h biztos nem gondolták-e meg magukat és tényleg részt akarnak venni ezen a játékon
És képesek lesznek-e a szenvedés közepedte is tartani a szájukat h ez megrendezett dolog
közben vigyorgok gonoszul
Terra:
én a bandatagokra nézek, hogy hogy állnak a kérdéshez meg a gonosz vigyorhoz 😀
Edgar:
ásítok egyet 😀
KM:
vadul bólogatnak, Matt ki is húzza magát és közli, ő nem fél semmitől. Látod rajtuk, hogy teljesen kizárt, hogy kimaradjanak életük bulijából
Jonny:
- Jó. Mert aki elszúrja a bulit, annak én tekerem ki a nyakát, és veszek a helyére egy olyan robotot, mint Bloss.
KM:
Jess csillogó szemekkel közli, hogy ő is akar egy olyan robotot, majd a két férfi tekintetére hozzáteszi, hogy természetesen nem helyettük 😀
Terra:
Terra ezen jót röhög 😀 - Bár Bloss sem zenél rosszul 😛
Edgar:
- Remélem azt nem kell felszednem
Terra:
- Ennyire rossz volt?
Jonny:
- Hát lehet több rajongótok lenne, ha én menedzselnélek titeket... - morgom félhangosan
KM:
mire mindhárman megkérdezik, hogy akkor lehet-e majd a zenekarban egy Bloss valamikor.
Edgar:
- Nem mondtam, hogy rossz volt, csak kíváncsi voltam figyelsz e - vigyorgok
Terra:
- Ebben van valami - néz Jonnyra
KM:
Matt meg Jonnyhoz fordul: - Hát ha vannak ötleteid, meghallgatjuk, bár nem hiszem, hogy olyan rosszul állnánk
Terra:
- Nincs pénzünk egy Blossra...
Jonny:
- Tényleg nem? Olyan szinten nincs ötletetek, hogy épp arról beszélsz, majmolni kéne az Inhumanst, hogy nektek is legyen robot tagotok. Mi ez ha nem középszerűség.
- Egyébként meg ha időt és energiát ölök valamibe, akkor elvárom, hogy komolyan legyek véve, nem csak "majd meghallgattok".
Edgar:
- Nem volt a mondatban majd, szerintem most kíváncsi mi jár a fejedben.
Terra:
- És komolyan gondolkozol ezen a menedzselésen?
Jonny:
- Eddig nem tettem. De ha komolyan gondolkoznék, első lépésben azt mondanám, rúgd ki a jelenlegi menedzsered, ha van egyáltalán, utána leülhetünk tárgyalni. De megjegyzem, a munka és a haverság két külön dolog, és munkában maximális professzionalizmust várok el. Gondold át, elbírjátok-e az én sztenderdjeim, mielőtt felkértek. És ha az a kérdés, én mit tehetek értetek, hát kezdetnek meg tudok szervezni egy koncertet a Totentanzba.
- És akkor még nem öltem energiát a dologba.
Terra:
- Nincs menedzserünk, szóval ez pipa. Azt nem tudom, hogy meg tudnánk -e fizetni...
Jonny:
- A menedzselés úgy működik, hogy a bevétel egy részét, mondjuk olyan 30%-ot leosztom nektek, a többi az enyém plusz a költségekre megy.
- Egyébként mindent elárul, hogy nincs menedzseretek, így nem véletlen, hogy alulról kapirgáljátok a szutyok helyeket.
KM:
Az együttestagok kicsit elhűlten hallgatnak és Terára pislognak
KM:
vű most nézem nekem van zöld rombuszom, mert én vagyoka projektterület kezelő 😀
Jonny:
- De mondom, előbb beszéljétek meg, mennyire vagytok hajlandóak komolyan venni ezt az egészet, és a válasz az, hogy nagyon, akkor beszélhetünk a részletekről. De nem most. Most más dolgunk van.
KM:
micsoda rang
Terra:
- Ne nézzetek rám, egy elhagyatott kocsmában lakom. Nem mondhatom hogy milliomosok vagyunk... persze bulinak buli, de ha komolyabban foglalkoznánk vele, lehetne ebből több is. Nem?
ahh ez a rombusz fel de tűnt 😀 ez a KM-i pozíció!
KM:
- De 30%? akkor nem fogunk még kevesebbet keresni?
ez Jess
Terra:
- Költségek amúgy is vannak, csak most abból a pénzből fizeted ki, amit szétosztunk. Ez a nettó bevétel. Legalábbis gondolom. De most tényleg van más dolgunk, a sivatagban meg gondolkodhatunk még ezen
Jonny:
- Így van. Az a 30% fixen a tiétek. Ha lerobban a furgon, elszakad a gitárhúr, beszakad a dob, az mind a menedzser problémája. És ha túl gyakran történik ilyen, akkor a 30%
pikk-pakk lemegy 25-re. De cserébe mondjuk egy jó menedzser megszervez nektek heti két-három fellépést, készíttet cuccokat, mint pólók, bögrék, poszterek rólatok, és
mindezért kaptok egy fix összeget, ami a tiétek. És ahogy egyre többet léptek fel, egyre több zenétek van, egyre híresebbek vagytok, ez a fix összeg egyre magasabb lesz.
- De ezt tényleg hagyjuk máskorra. Most fókuszáljunk a jelenre, amin szintén igen sok múlik.
Terra:
Terra kicsit elgondolkodik, aztán inkább visszatereli a gondolatait a jelenbe és bólogat. - Igen, most koncentráljuk erre a bulira. Ráérünk utána beszélni.
KM:
Az együttestagok is bólogatnak, nem tudják, ez most jól hangzik, vagy nem, át kell ezt gondolni
az mondjuk tetszik nekik, hogy mindenféle poszterek, meg pólók, meg bögrék az arcukkal
Jonny:
egyébként elindultunk már a sivatag felé, vagy csak pakolászunk a siklóba?
Edgar:
- Na akkor mindenki kész, kezében a homokozólapáttal?
KM:
háromszor tettem fel a kérdést eddig, de úgy voltam vele, hogíy akkor csak beszélgettek a siklóban
mert egyértelműá választ nem kaptam 😀
ki vezeti a gépet?
Edgar:
kizárásos alaplapon én 😀
Jonny:
van robotpilóta a gépben?
KM:
sztem igen, mivel kimondottan azt kértétek, legyen
Edgar:
van, igen, elv így kértük
Jonny:
tényleg 🙂
akkor a robotpilóta vezet
KM:
ezért is kérdeztem
Jonny:
-Edgar, le tudod csekkolni, hogy van-e hangfelvevő implantjuk?
- Mert ha kiderül, hogy egész eddig mindent felvettek amit beszéltünk, hiába voltak eszméletlenek, az igen ciki lenne.
Edgar:
(kájemnéne privát válasza után kiderül :D )
Terra:
fuck az de ciki lenne 😀
Edgar:
- Hátőőőő.... - Nézek fel - Najó nincs nekik, vagy inaktív, ha nem láthatóan a fülükben lenne.
Jonny:
- Jó. - ezzel hátradőlök, és várok, hogy megérkezzünk
Terra:
várunk 😀
Edgar:
Ellenőrzőm a betáplált adatokat, érkezési hely, idő, visszavonulási hely adatai jók e, ahova megy amikor kiszálltunk meg ilyenek
KM:
oké, akkor a robotpilót elrepül a megadott koordinátákra, és ott zökkenőmentesen leszáll
Jonny:
kipakoljuk a népet, lehetőleg valami árnyékba, ne kapjanak napszúrást még ébredés előtt, aztán elküldjük a siklót
KM:
oké, hova lesz küldve a sikló?
mellesleg nagyon késő este van, esetleg hajnal, hacsak nem vártátok meg a reggelt, szóval a napszúrás nem fenyeget
Edgar:
magamat és Jonnyt ismerve, kellően távoli védett helyre, ahol románok, izé nomádok vigyáznak rá 😀
Jonny:
jaja
KM:
oké, csak tudni akartam hogy városi védett hely, nomádok, vagy hol lesz
Terra:
(nem románok 🤣 spanyolok, jó?! )
KM:
Jonny akár egy Arasaka leszállóhelyre is lerakathatná ha akarná
Edgar:
úgy rémlik terepbejáráskor a sivatag szélén néztünk neki helyet
de ha van Arasaka hely, ahol nincsenek a spanyol románok, nekem az is jó 😀
Jonny:
legyen a nomádoknál, az a biztos
KM:
ok, nomádok akkor
szóval késő éjjel/kora hajnal van, és kimondottan hűvös. az Inhumans tagok még alszanak.
Jonny:
akkor mi is letelepszünk, bóbiskolunk, pihizünk, várunk, hogy felébredjenek
Terra:
én alszom! 😀
KM:
oké. szerencsére hajnalodik, így ugyan dideregtek, de egyre jobb az idő
lassan az Inhumans is elkezd éledezni
Alőször Amina és Temer kezd mozgolódni, majd Bella, míg Neil még édesdeden szendereg
még nem tértek magukhoz, de már látszik, hogy nyugtalanul mocorognak, mint aki rosszat álmodik
Jonny:
várok, h felébredjenek
Terra:
várunk
Edgar:
én is várok 😀
KM:
ok, ez az átmeneti fázis csak kb 1-2 percig tart, aztán Temer nyitja ki először a szemét, és körülnéz. meglát titeket, ez láthatólag megnyugtatja, míg el nem kezdi felfogni hogy
hol van. Felül és hitetlenkedve néz körbe. Amina eközben szintén kinyitja a szemét, és szinte felpattan, bár meg is tántorodik, de el nem esik.
-Mi a franc? -néz rátok, valahola dühös és az értetlen közötti arckifejezéssel
Jonny:
- Kérdezd őt - bökök a fejemmel Neil felé. - Ő küldte el a siklót, és írta át a kódokat, hogy ne tudjuk visszahívni.
- Csak azért van egyben a feje mert olyan részeg volt, hogy úgyse érezné, ha ütöm.
KM:
Amina csúnya pillantást vet a még alvó Neilre és valamit mormog az orra alatt arról, hogy az összes tekinek el kéne törni a kezeit, és ezt a techit meg személyesen szeretné egy
tompa késsel kiherélni
Temer idegesnek látszik, de igyekszik nyugodtnak hangzani és megkérdezi:
- Hol vagyunk?
Közben Bella is magához tér, de ő bódultabbnak tűnik mitn a többiek ezért egyelőre felhős szemekkel körbenéz, és motyogva kérdezi, hogy van még pia?
Terra:
😀
szeretem ezt a hozzáállást 😀
Jonny:
- Délnyugatra a várostól. Badlands-nak hívják a területet, mivel igazából senkihez sem tartozik.
KM:
A martian twilight tagok pedig félhangosan egyetértenek a kiheréléssel, és szeretnék nézni, legalábbis ezt mondják míg Yuyi lopva Terrára pillant hogy jól csinálja e
Terra:
meggyőző? 😀
Edgar:
Én csak elmosolyodok a van e pia kérdésen 😀
KM:
szted egy kicsit talán túljátszák, de az Inhumans tagoknak msot túl nagy a sokk ezt észrevenni, meg még kicsit kábák is
Jonny:
- Nincs pia - felelem. - És pia alatt nem csak a szeszt, hanem a vizet is értem. Minden a siklóban volt.
Terra:
akkor ránézek, aztán a földre és kicsit bólogatok magam elé, mintha nyugtáznám a kiherélést én is 😀
KM:
mivel senki se válaszol a kérdésére: -mind megittátok mi? -motoygja -majd a megfogja a fejét, mintha fájna
Terra:
pont válaszoltak 😀
KM:
oké, de erre is jó a válasz
😀
bocs, épp vakon gépeltem
Terra:
tényleg 😀 😀
KM:
közben Neil is elkezd mocorogni
Terra:
- Nem is hoztunk - morgom az arcomat dörzsölgetve
KM:
Amina mérlegeli amit hallott:
-Badlands. Vannak lakói is, vagy sivatag az egész?
Aztán megtapogatja a kését, afféle ellenőrzésként.
-Messze vagyunk a várostól?
Temer meg elgondolkodó arcot vág, és megkérdezi: -egyáltalán miért jöttünk ide ki? Nem emlékszem semmire a buli után
Jonny:
- Vannak lakói - bólintok. - Nomádok, titkos céges létesítmények mindenféle illegális kísérlettel, néha mutáns állatok. A távolságot a fene tudja, jöttünk egy darabig, leszálltunk, Neil csinált valamit, mire mindünk térereje elszállt, beleértve a gps-t, és a siklónk is elrepült valahová. Reméljük ez a kretén legalább emlékszik mit csinált és hogy lehet visszafordítani.
- Az rémlik, hogy verekedtetek a Totentanzban?
KM:
Amina és Bella, aki időközben kezd teljesen magához térni elgondolkodik ezen aztán azt mondják, majdnem egyszerre hogy valamire emlékeznek, de kicsit homályosak a képek. Temer csak bólint, hogy arra még emlékszik, meg utána homályosan az AV-re is, és hogy valami nem volt rendben, de arra nem hogy mi. Rátok néz, kérdőn
Jonny:
Sóhajtok.
- Gondolom volt nálatok is valami pörgető amellett amit Terra adott, és bizonyos szereket nem jó keverni.
- Remélhetőleg Neil vissza tudja hívni a siklót, és mehetünk a következő bulihelyre. Ha nem, akkor az csúnya lesz, mert egyrészt minimum három nap séta a városig ellenséges terepen, másrészt valakinek ki kell fizetnie az AV siklót, mivel azt béreltük.
KM:
közben Neil is felébred. Amina látja ezt és föléhajol. majd amikro kinyitja a szemét, elrikkantja magát
-jóreggelt
Neil összerezzen a hangtól és morog valamit hogy ezt muszáj?
aztán lassan összeszedi magát, közben az Inhumans tagok körégyűlnek, és erre a Twilight tagok is közelebb mennek
Neil értetlenül figyeli a dolgokat, aztán ráébred hogy valami homokos köves talajon fekszik, majd körbenéz
-Hol vagyunk? kérdezi, láthatóan enyhén pánikban, főleg mert Amina sem néz rá valami kedvesen
Terra:
figyelem a dolgokat
KM:
Temer valamin elmélkedni tűnik, Bella nem szól semmit, még mindig dörzsölgeti a fejét
Jonny:
én továbbra is csak ücsörgök, és dobolok a térdemen (lassítva, h a reflexgyorsító ne legyen érezhető)
KM:
Amina farkasvicsort vet Neilre, aztán szólal meg: no, elég volt a mókából, hozd vissza az AV-t azt menjünk innen
Neil teljes értetlenséggel mered Aminára.
- Nem csináltam semmit az AV-vel. Vagyis, nem emlékszem. -látszik hogy erősen gondolkodik, de nem jut semmire néhány másodpercig. Aztán sóhajt: -mi történt pontosan?
Jonny:
- Míg mi idekint voltunk, te röhögtél, hogy van egy vicced, majd babráltál valamit az AV-vel. Azóta nincs térerőnk, és az AV is elrepült. Ha most azt mondod, nem tudod hova, nem tudod visszahívni, nem emlékszel, akkor jobb ha egy alapos indokot is hozzáteszel, hogy miért ne nyúzzalak meg élve.
KM:
Neil elsápad, és a társaira néz:
- Én tényleg nem emlékszem. -mondja láthatóan mostmár teljes pánikban. -Nem hagyjátok, hogy megnyúzzon, ugye?
Amina megjegyzi, hogy ezen még gondolkodnia kell, de Temer és Bella majdnem egyszerre megszólal: -Nem nyúzunk meg senkit
Terra:
- Nyugi, nem fog bántani - nézek rá. - Én is ütöttem már ki magam ennyire. Előfordul. Nem emlékszel semmire?
KM:
Rázza a fejét. majd körülnéz, és méginkább pánikolni látszik. -Ha nem jut eszembe, hogy hova küldtem, hogy jutunk innen vissza? hol vagyunk? (megjegyzem ő aludt mikor ezekre válaszoltatok, nem én vagyok feledékeny )
- Nem tudunk másikat hívni? -jut aztán eszébe a pánik ellenére végre valami értelmes gondolat
Jonny:
- Remélem, hogy tudunk másikat hívni. Mindössze az kell, hogy elmond, hogy a bánatba zavarod még mindig az összes frekvenciát. Akkor talán meg tudjuk kerülni.
KM:
-Én? -kérdi meglepetten, majd egy pillanatra elgondolkodni látszik.
és átkutatja a zsebeit
- Nincs is nálam zavaró
- Hacsak nem hagytuk el valahol néz körbe
Jonny:
- Na nézzünk szembe a tényekkel. - tápászkodom fel. - Kint vagyunk a semmi közepén, több napnyira a várostól. Nincs vizünk, élelmünk, de még egy meleg takarónk se. Ha besétálunk valamelyik barátságtalanabb nomád vagy egy titkos céges labor területére, akkor még az igényelt izgalmakat is megkapjátok. Tehát egy verzió, hogy elindulunk gyalog, és reméljük a legjobbakat. Ha valakinek van jobb ötlete, hajrá.
KM:
Neil gondolkodik
-Ha ez az én zavaróm, egyszerűen kisétűálhatunk belőle. pártíz méteresnél nagyobbat nem szoktam hurcolni, de párszáz méter utár biztosan kiérünk belőle, még ha most valameliyk szélén is vagyunka sugárnak, és rosszfelé indulunk. nálam nicns tehát nyilván elhagytam valahol a környéken, esetleg elrejtettem
Amina közben megunja, és ehelyett körbekémlel a tájon
Jonny:
- Jó. Akkor mi lenne, ha elindulnánk négy irányba, kétszáz lépés, és figyeljük, lesz-e térerőnk. Elvileg olyan távol kellene, hogy legyen.
KM:
bólint
Amina elégedetten nyugtázza, hogy végre valami tennivaló, így el is indul egy tetszóleges irányba, míg Bella ahhoz képest az ellenkezőbe
Temer és Neil inkább itt vár
Jonny:
Akkor elindulok az egyik irányba, kezemben a telefonommal, és nagyon nyakon fogom vágni Edgardot, ha lesz térerőm 🙂
KM:
főleg mert ha Neilnél lenne mégis valahogy, akkor ésszerű nem mozogni
Jonny:
eszerint ez a kettő pont elment a lényeg mellett 🙂
mert ha Neilnél van, akkor 2x 200 lépésre leszünk, vagyis mégnagyobb eséllyel kerülünk ki a zavaróból, ha ők is mozognak
KM:
hát, Neil most épp láthatóan sokkos
Terra:
én is maradok
KM:
oh amúgy dobjatok nekem mind 5-5 emberismeretet
akinek nincs empátiát
nem ide, privátba
Edgar:
na szal, Igor marad középen, én meg elindulok a negyedik irányba
Terra:
én megkérdezem Neilt, hogy jól van -e, meg kicsit figyelem Temert is
KM:
oké, ha valakinek van sikamlós nyelve vagy hangstressz analizátora, az írja be ezt is nekem
KM:
Neil még mindig igen aggodalmasnak látszik, nem tudni hogy a helyzet, hogy a sivatagban van, vagy a tény hogy mindenki őt hibáztatja, miközben nem emlékszik az ok
Temer csendben van, és figyel.
KM:
oké, akkor ki sétál még a két nőn és Jonnyn kívül?
a negyedik irányba
Edgar:
én
írtam nemrég 😀
KM:
mi van Igorral?
ohh bocs
tényleg
Edgar:
középen maradt
KM:
az a modnat kimaradt az agyamnak
oké, szal
mentek, mentek, de térerő nem lesz.
mikor elértek 200 lépésre kb, a két Inhumans női tag megáll, majd még mennek egy kicsit, hátha, de aztán visszafordulnak és visszamennek középre
csalódottnak látszanak
Edgar:
visszamegyek én is kb 200 lépés után
Terra:
megkérdezem Temert is hogy jól van -e
Edgar:
- Arra semmi
KM:
csak biccent.
Jonny:
- Erre semmi - kiabálok a többieknek, aztán indulok vissza
Terra:
- Te emlékszel valamire? Nekem homályos már azután, hogy tüzijátékozni akartatok.
KM:
elgondolkodik - Én a tüzijátékra sem emlékszem. Arra igen, hogy adtál valamit, de utána már nagyon kevésre. Mi volt az a cucc? Nagyon ütős
KM:
Neil közben rosszkedvűen ücsörög és amikor viszsajöttök megszólal: - Nem hiszem hogy ez az én zavarásom. Vannak itt titkos laborok vagy ilyesmi? vagy csak jel nincs, mert ilyen kietlen helyre minek?
Jonny:
miután visszaértem, torokhangon morgok, ütemesen nyitom-zárom a bal öklömet és megfeszítem/elernyesztem az állkapcsom, miközben nézek amerre a várost sejtem.
Terra:
//jesszus :D
bocsi ezt még Temernek mondom, amíg még sétálnak a többiek, csak lassan gépelek :D
- Acid volt, de jó minőségú cucc, a srác akitől kapom mindig nagyon jó szereket hoz. Ennyire még sosem ütött ki. Azon gondolkodom, nem tettek -e a Totentanzban valamit az italunkba... nem tudom. Ha a cucc hibája, elkapom azt a kis mocskot - aggódóan nézek. - Sajnálom, hogy ennyire szétcsapott titeket. Nekem eddig nem volt ilyen tapasztalatom vele, meg úgy tűnt, ti is jól érzitek magatokat. Neil nagyon lelkes volt a tüzijáték miatt, és azt akartam, hogy olyan buli legyen, amire emlékezni fogtok....
Edgar:
- Jonny, te vágod merre van a város?
Jonny:
- Amennyire emlékszem, délnyugat felé jöttünk. Tehát északkeletre. De mivel nincs gps jel, tudja a fene.
KM:
Temer vállat von.
-Végül is, még nem vagyunk halottak. A város 3 nap, de hamarabb is végetérhet ez a zavarómező, hisz nem tudjuk miért van.
Neil kicsit riadtan néz Jonnyra
Jonny:
- Tehát úgy néz ki - mondom hangosabban, - hogy valami brutális zavaró hatósugarában vagyunk. Ez lehet társasági, lehet nomád, lehet akármi. Én azt mondom, induljunk el amerre sejtjük a várost. Előbb-utóbb, ahogy Temer mondja, kijutunk a zavarásból, míg ha itt maradunk, biztos szomjan döglünk.
KM:
Bella meg odaáll mellé, és szintén Jonnyt fürkészi
Edgar:
- Gps nincs, de iránytű van. - Nézek Igorra, hátha valaki még felfigyel ránk 😀 - Akkor irány északkelet?
KM:
Amira csak simán nézi Jonnyt, kivételesen komoly arckifejezéssel
de a tervre bólintanak
a Martian Twilight tagok is buzgón bólogatnak, hogy menjünk
Jonny:
- Ha van jobb ötletetek, mondjátok - nézek az engem bámuló Inhumans tagokra
Terra:
én aggodalmas arccal figyelek mindenkit, mint aki rosszul érzi magát, hogy ilyen szarul sikerült az általa szervezett buli
Edgar:
Ha nem mond senki semmit, akkor elkezdek lépkedni az irányba, hátha utánam indulnak
Terra:
én várom mondanak -e valamit az Inhumans
KM:
- A terv jó, csak jobban örülnénk, ha kicsit jobban kordában tartanád az érzelmeid -mondja Temer
Terra:
- Ne aggódjatok, Jonny kissé... heves természetű, de az életemet is rábíznám
Jonny:
meredten, kifejezéstelen arccal nézem pár pillanatig
- Semmi baj az önkontrolommal. Csak nem kell engem provokálni. Az meg, hogy emiatt a kis tréning miatt bajba fogok kerülni, szerintem jogosan bosszant fel.
Terra:
- Próbáljunk meg nyugodtak maradni és a problémára fókuszálni
KM:
Temer hasonlóan hideg pillantással néz vissza.
- Mind bajban vagyunk, de majd megoldjuk. Neil biztosan nem akart itt kikötni, és a fenyegető nézés se old meg semmit.
Amina a fejét rázza: -No jól van fiúk, inkább menjünk már, a kakaskodás ráér
Jonny:
- Megjegyzem, eddig csak nekem voltak konstruktív javaslataim, így le lehet szállni rólam.
KM:
Amina láthatóan élvezi a helyzetet, ő nem táűnik aggodalmasnak egyáltalán. A kését simogatja, és nézelődik
Bella óvatosabb, viszont felzárkózik Amina mellé, és mindannyian mennek, ha elindultok
Jonny:
- Egyébként, mivel esélyesen ellenséges területre megyünk, megkérdezném ki mivel tud hozzájárulni a biztonságunkhoz. Nálam van egy kard és egy repeszgránát, de ez minden.
KM:
Neil láthatólag még mindig kicsit sokkos, és nem is valami ügyes, hogy még a drog hatása, vagy nem szokott ilyen egyenetlen talajon járni, vagy a koordinációja nem a legjobb, nem tudni, de ha valaki megbotlik, az tipikusan ő
Terra:
Neil mellett megyek akkor és készen állok rá hogy elkapjam ha csetlik botlik 😀
- Nálam egy kis stuki van csak.
KM:
Bella előveszi a kicsike pisztolyát, meg egy pillangókés méretű de kipattintható pengéjű kést, Amina a teleszkópos hosszú kés/kard átmenetét, Neil elmondja hogy van egy egylővetű tézere, meg egy kissebb kése, míg Temernek szintén van egy kése, meg egy ütött kopott boxere
Jonny:
- Még jó, hogy a kidobók a Totentanzban nem ellenőriztek minket - vigyorgok
Edgar:
- Nálam a tüzijáték kilövő. - Akasztom a vállamra.
KM:
-Minket általában kevés helyen szoktak. -vigyorog Amira
Jonny:
- Edgar, légyszi állítsd be Igort, hogy kövessük az irányt. Rendes iránytű nélkül nagyon könnyű eltérni a tervtől.
- Érdekes - nézek végig Aminán elgondolkodva - pedig nem tűnsz ártalmatlannak.
KM:
Vállat von -viszont elég híres vagyok, hogy hacsak nem valami méghíresebbnek adok koncertet, senki se akarja észrevenni, ha nem teljesl valami előírás
Edgar:
biccentek - Elvileg már irányba vagyunk
Jonny:
- Ezt megértem. Éngem is csak azért nem szoktak átnézni, mert a legtöbb biztonsági őrségen átmegyek ha akarok, és még lassítanom se kell feltétlen, akár van nálam fegyver akár nincs.
KM:
Rendben, akkor a beállított irányba tartotok
Jonny:
- Egyébként meg hallottam sztorit egy rockerről, aki kicsit belőve lépett fel, lövöldözött, és meglőtt valakit a rajongói közül.
A rajongó túlélte, kivetette a golyót és eladta más rajongóknak vagyonokért.
KM:
-Az üzleti érzék igen hasznos dolog -bólogat Temer
Amina csak vigyorogva bólogat
Bella meg megjegyzi, hogy ezt ki kellene próbálni
Terra:
- De kár hogy ez nem én voltam
KM:
a Martian Twilight meg elámulva hallgat
szerinted ők is ezen gondolkodnak, hogy bevállanák e a golyót mondjuk az Inhumanstól
Terra:
én lövöldözni akartam nem golyót bevállalni! 😀
Jonny:
-Még lehetsz. Csak tolni kell felfelé a rajongók számát. Minél többen vannak, annál valószínűbb, hogy ilyen idióták beleesnek.
KM:
-És annál valószínűbb, hogy még külön kérni sem kell, hogy töntessék el a hullát, ha mégsem éli túl
ez Temer volt, abszolút semleges hangon
Terra:
- Volt már ilyen?
KM:
- Pont ilyen nem. De a hullák eltüntetése a biznisszel jár, a rajongók néha összebalhéznak, néha agyontapossák egymást, de még gyakoribb hogy túllövik magukat valami cuccal. -von vállat
Jonny:
- De ez a hely felelőssége, nem a fellépőké.
KM:
bólint
-Így van. De ameddig leprább helyeken lépsz fel, néha megpróbálják rédverni
Jonny:
Terrára vigyorgok - Na látod, ezért kell jó menedzser.
Terra:
fájdalmas arcot vágok. - Kezdem érteni
KM:
közben azért haladtok, hamarosan amerre mentek, feltűnik egy valamikori út maradványa. Most inkább csak foltokban van meg a kopott aszfalt, és kb arra vezet, amerre mentek is. Pár perccel később elkezdenek romok is feltűnni az út szélén,
bár ezek nagyon rossz állapotban vannak, itt ott egy derékmagas fal darab, ott meg kettő, de mindegyik legfeljebb szélfogónak jó, menedéknek egyik sem alkalmas
Jonny:
- Barátságos környék... - jegyzem meg. - Kicsit jobb, mint Detroit, de tényleg csak kicsit.
KM:
- Ott egy kicsit jobb állapotban vannak a falak, szerencsére - mondja Neil
Terra:
röhögök
Jonny:
- Ha valaki úgy érzi, pihenőt akar, szóljon időben. A menet közben összesés nem jó opció.
KM:
amúgy egyelőre senki sem tűnik kimerültnek, bár lassan jön fel a nap, így idővel melegebb lesz
egyedül Neil botladozik, de ő is kezd ügyesedni, talán kiment minden szer, vagy tanul
Amina lelkesnek tűnik, Temer érzelmek nélkülinek, Bella minimálisan aggodalmasnak, de még nem fáradnak
Jonny:
azért figyelem a mieinket is, mennyire bírják
KM:
ahogy mentek tovább a távolban már láttok 3 nagyobbnak tűnő romot. kettő az út jobb oldalán van, a harmadik a balon. nincsenek közel egymáshoz, de innen már kb mindet látjátok
A martian twilight is jó bőrben van egyelőre, és még ti sem fáradtok
azért privátban mindenki dobjon fizikumot, hogy majd lássam ki milyen sorrendben kezd szenvedni 😀
Edgar:
juhu! 😀
Jonny:
mennyire vagyunk lootpoint1-től kb-ra?
KM:
oké, mentek. elértek az első nagyobb romhoz. Ez még nem a megjelölt rom, amiben a cuccok vannak
innen már csak néhány perc séta. egy ideje már jöttök azért, de az első lootpont eleve közel van, szóval úgy egy órája jöhettek max
nem is siettek nagyon
Terra:
én próbálok beszélgetni az inhumansszal közben
Jonny:
sztem megyünk tovább amíg Igor nem jelez, h "érzékel valamit"
KM:
oké
ok, elbeszélgettek, ha van valami konkrét ötlet témára, akkor arról
a romoknál Bella megkérdezi, hogy szerintetek van-e értelme benézni a romokba, vagy úgyis mindent rég elhordtak már?
Terra:
semmi konkrét csak úgy jobban megismerni őket
- Körülnézhetünk
Jonny:
- Szerintem nincs értelme, de jelenleg bármi megteszi ami megtöri a gyaloglás monotonitását.
KM:
Jess nagyon lelkesen bólogat erre, Bella is biccent, Amina meg szemlátomást élvezi a kis kiruccanást, el is indul előre, romokat kutatni, kivont pengével, és óvatosan persze, ha valami rá akarna ugrani onnan
Jonny:
- Egy pillanat - kiáltom el magam
- Ha már körülnézünk, ésszel tegyük.
Senki nem megy egyedül, ketten vagy hárman legyetek. Figyelni ittmaradt csapdákra, esetlegesen aknákra, sose tudhatod mit hagyott itt az előző lakó.
- Ha lépsz és kattanást hallasz, megmerevedsz és szólsz, mert aknára léptél. Ha beleakadsz egy drótba, kitámasztod magad és nem mozdulsz, nem pedig kiráncigálod magad, mert jó eséllyel a claymore aknát találtál. Érthető?
Edgar:
Megállunk Igorral és nézem ki merre indul
KM:
Amina és Temer bólint, Bella és Neil kicsit megrökönyödve mered rád
-Itt aknák is lehetnek? voltak valamiféle céges harcok erre?
Jonny:
- Először is, fogalmunk sincs hol vagyunk.
- Másodszor, ha elfelejtettétek volna, valaki komoly energiát fektet bele, hogy zavarjon minden telefont, rádiót, GPS-t.
- Ha nekem lenne titkos laborom valahol, az épületromok pont jól álcáznák a bejáratát, tehát körépakolnám a védelmet.
KM:
-Ha nekem lenne titkos laborom, biztos nem egy rom alá raknám a bejáratát, hanem valahova ahova senkinek sincs oka menni, például a semmi egy véletlenszerű pontja, de persze nem minden céges okos.
KM: von vállat Temer
Terra:
- Csak maradjunk együtt, az ártani nem árthat
Edgar:
- Megjegyzem, a hátunk mögött lévő sivatagba alapvetően nincs oka senkinek jönni, tehát itt, egy rom lehet önmagának nyom, hogy hol a saját bejárata.
Jonny:
- A romot könnyebb megtalálni mikor áru érkezik vagy távozik - vonok vállat, - de te tudod, ha neked lesz titkos laborod, oda rakod a bejáratát ahová csak akarod - vigyorgok
akkor csoportosan, óvatosan bejárunk pár épületet
KM:
oké, bejárjátok. ezúttal Neil is felélénkül, hátha találtok aknát, néha meg is vizsgál egy gyanúsabb részt, és sajnálja hogy nicns felszerelése hozzá. De sajnos nincs se titkos labor, se akna. Ezúttal még csontvázat se sikerül találni,
de még egy árva csótányt sem.
a lepusztult falakon kívül csak némi örökszemét akad itt, műanyag, aluminium
Terra:
látványosan csalódom hogy nincs semmi izgi 😀
KM:
/szólhattál volna, akkor a kocka ellenére rakok be csontokat/
😀
elszórakoztok ezzel egy darabig, de nem találtok semmi érdekeset.
Terra:
azt neeee 😀
Terra:
- Menjünk tovább?
KM:
mindenki bólogat, bár Jess kevésbé lelkesen
de elindultok, a második épület felé, ami egyben a kijelölt lootpont
hamarosan oda is értek
Terra:
- Ezt is lecsekkoljuk?
KM:
dávid néz privátot
Jonny:
- Ha már itt vagyunk, nézzük. De utána menjünk tovább.
Terra:
- Oké
KM:
oké, mielőtt közelebb mehetnétek, Igor megáll és morogni kezd
mire Amira Azonnal harcra készen áll be és figyel, de a tübbiek is emgtorpannak és fegyverért nyúlnak, csak kevésbé gyorsan és olajozottan
Jonny:
kipattintom a kardpengémet
Edgar:
- Legyünk óvatosak, ez a valami szokatlant érzékelt jelzése.
KM:
oké, akkor kb mindenki Jonnyra néz, szemlátomást őt tekintik ilyen katonai dolgokban főnöknek
Terra:
én is előveszem a pisztolyt
Jonny:
indulok arra, amerre Igor jelez, gyorsan, de óvatosan, harckészen
KM:
oké, követnek
Edgar:
követünk
KM:
ahogy mentek befelé a romba, mivel ez egy épebb rom, bent ugyan félhomály nincs de árnyék és így kicsit sötétebb igen. Nem nagy a rom, néhány méternél nem nagyobb semmilyen irányba. Igor is utánatok jött, és oda is megy Jonny elé,
elindul az egyik homályosabb sarok felé, majd nem messze tőle megáll, és morog
Jonny:
leeresztem a fegyvert, kiengedem a feszültségeta vállaimból, és megnézem mi van a sarokban
KM:
elsőre a sarok üresnek látszik, de Jonny az éles érzékeivel azonnal kiszúrja, amit a többiek csak utána, hogy gyakorlatilag a padlóban van egy lyuk, abban egy műanyag ládaszerűség, és a lyuk maga le van takarva egy poros szürke műanyag lepellel, ami a színe és az árnyéák maitt pont úgy nézett ki mitn a talaj egy darabja
KM:
mármint a láda meg a lyuk akkor látható ha valaki leveszi a takarót
Edgar:
- Akna?
KM:
nincs
semmi veszély
Jonny:
- Igen, de nem a taposó fajta. - félrehúzom a leplet és kiszedem a ládát
KM:
oké, szép darab láda, de neked könnydén megy a kiemelése
elég poros, de szerencsére csótányok innen se futnak elő
Jonny:
ha nem látok semmi csapdaszerűt, kinyitom a ládát
KM:
oké, semmi különöset nem látsz
kinyitod
A következőp tárgyakat találjátok a, ládábanÉ 2 db íj
+ vesszők 2 db colt 1911 3 db kis kaliberű pisztoly 1 db fél automata puska kis
kaliberben 12 palack víz
Jonny:
- Találtam vizet - kiáltok ki
KM:
mindenki persze egyszerre akarja látni a dolgokat
aki már bentvan
Jonny:
- Bérkinek bármi ötlete, hogy teszteljük iható-e?
Edgar:
- Sajnos ilyen szenzor nincs nálam.
Terra:
- Kóstoljuk meg....
KM:
-Megitatjuk valakivel akinek van toxinsemlegesítője, vagy kibermája? -ajánlja Temer
Jonny:
- Lehetőleg biomonitorral együtt.
KM:
bólint
- Önként jelentkező esetleg? -kérdi Bella
Terra:
- És kinek van ilyen?
Jonny:
- Na vajon - morgom, és lecsavarom a kupakját az egyik palacknak.
KM:
beleszagolva és belekostólva is klórozott víz szaga van
Jonny:
utána szabaddá teszem a biomonitort, és mutatom a kijelzőjét h aki elég közel van lássa
KM:
vagyis sima tisztított víz, bepalackozva
Jonny:
utána beleiszom a vízbe, és gondolkodom mit fogok művelni a nomádokkal, ha vicces kedvükben voltak
KM:
szerencsédre úgy tűnik, ha viccelődni akarnak is, nem a vízzel szórakoztak
Jonny:
mekkora üvegek amúgy?
Terra:
XD
KM:
1 literesek
Jonny:
pont mindenkinek jut egy azon túl, amit tesztelek magamon
KM:
mondjuk Amina eközben kiveszi az egyik íjat, ha senki se gátolja meg benne
Terra:
viheti 😀
Jonny:
vesszők vannak az íjakhoz?
KM:
igen, azt is kiveszi
Edgar:
Megnézem közelebbről a kezében. - Ez olyan múzeális dolognak tűnik.
Jonny:
kiveszem az öt pisztolyt, és elkezdem szétszedni/kitisztítani őket
KM:
-Ez egy íj-bólogat, miközben próbából felhúrozza
Jonny:
eszközöm nincs, de megteszem amit tudok
KM:
oké, Neil és Bella szívesen segít
láthatóan értenek is hozzá valamelyest
Jonny:
figyelem mennyire magabiztosan csinálják
valamint mennyi lőszerünk van
KM:
Neil abszolút magabiztos, Bella meg olyan középszintű felhazsnáló szinten
ők inkább a három kis kaliberűben segítenek, viszonylag átlagos fegyverek nem okoznak gondot senkinek
Jonny:
- Miért pont '911-esek... - morgom, miközben igyekszem három kézzel szerelni a fegyvereket. -
Terra:
- Mi a baj vele?
Jonny:
Felnézek a szerelésből.
Jonny:
- Már harminc éve is elavult volt. Nagy kaliber, de több mint száz éves dizájn. Egysoros tár miatt alacsony tárkapacitás. Pici és nem állítható nézőke
- Valamint istentelenül nehéz szétszedni, három kéz kell hozzá legalább.
Edgar:
- És nem tudtok összedolgozni?
KM:
mondjuk hogy a 3 kis kaliberű pisztoyl ugyanolyan lőszert használ, ahhoz van összesen 10 tárnyi, egy tárban 10 lőszerrel. a coltokhoz 8 tár van 7 lőszerrel egyben. A fél automata az 30 as tárral bír
és kettő van belőle
Terra:
- Adjak egy kezet?
KM:
Neil szívesen segít
Jonny:
- Megoldom - morgom, és kis szentségeléssel kipucolom a két 1911-et
utána átnézem a puskát
- Akinek kell valamelyik ezek közül, jelezze. - mondom, körbenézve mindenkire
KM:
Neil szeretne egy pisztolyt, és Temer is. Bellának van pisztolya, Amina meg boldog az Íjjal
amúgy ha valakinek kell a másik íj, szóljon
Neil elboldogul a 1911 essel is
Terra:
az MT tagok közül valaki?
Edgar:
Megtanít lőni íjjal? :D
KM:
Temer viszont jobban szeretne egy másfajtát
hát ha nagypon ráértek, bár kaját eddig nem találtatok 😀
az MT tagok közül senki se ért az íjhoz, Matt és Jess hozott egy kis pisztolyt, Yuyinak csak kése van
Edgar:
Ha nem bonyolult használni, akkor én megpróbálom az íjat :D a többi fegyvert hagyom h elosszák
KM:
maradt egy íj, a félautomata, és vagy 1 1911 és 1 kis pisztoly, vagy 2 kispisztoly, Yuyi bevállalja a coltot ha az jut
Terra:
vigye, neki nincs lőfegyvvere
KM:
mármint azon túl mmaradnak ezek
ezért mondtam vaggyal
attól füógg mit kap Yuyi, coltot vagy kispisztolyt
minden esetre van 3 pjú pjú meg egy íj amiből választhattok 😀
Terra:
amelyiket szeretné 😀
KM:
amiből 2 pisztoly, egy meg puska 😀
hogy egyszerűen fogalmazzak 😀
Terra:
köszönöm 😀
max elvisszük a többit aztán később is szétoszthatjuk
Jonny:
tehát Yuji mit választ?
mivel érzi magát a leghatékonyabbnak?
KM:
a sima kispisztollyal
akkor marad 1 coltr, egy puska meg 1 kispisztoly
eg egy íj, de akinek nincs íjászat skillje, annak nemigen fog menni 😀
Terra:
nekem nem kell 😀
Jonny:
elrakom a coltot, vállamra a puskát, és mindenkinek adok 1 üveg bontatlan vizet
a többit is visszük mert sosem lehet tudni
KM:
ok
Jonny:
viszek 4 tárat a colthoz és a két tárat a puskához, a többi a többieké
KM:
közben az IH tagok beszélgetnek, hogy kinek a cuccát taslálhatták meg, és vajon halott e a csóka, azért nem jött vissza érte soha
de láthatóan jókedvűek, Amire eddig is élvezte a kalandot, de Temer is élvezi hogyx életében először élőben lootolhat, meg Bella is.
Neil is kevésbé stresszes már
Terra:
én is mondok teóriákat 😀
Jonny:
figyelem hogy tartják a fegyvereket, mennyire biztonságosan, fogják-e egymásra véletlen, mutatóúj a sátorvason kívül, meg ilyenek
KM:
a MT tagok is beszállnak, egyre vadabb teóriákat szőnek aztán csoportosan. A végén már egy titkosügynük rejtett holmija, aki valójában ufó, de elkapta az Arasaka és felboncolta
Terra:
XD
KM:
szerinted mind tudnak lőni, és egyik sem tartja veszélyesen a fegyvert. Hogy mennyire az más kérdés
de egyiknek sem idegen a dolog
Jonny:
ez kellemes meglepetés
Terra:
akkor megyünk tovább?
Jonny:
igen
ki viszi a tartalék fegyvereket?
KM:
először is Edgar akkor az íjjal akar játszani, vagy inkább elteszi valamelyik rendes fegyvert? 😀
Edgar:
Elteszek egy rendest, meg azért az íjat is, amíg rá nem jövök h nem tudom használni :D
KM:
igazából lőni hamar megtanulsz vele, de azt is hamar belátod, hogy egy harcban nem akarod a társaid hátába lőni, mert a hovával azért vannak gondok
oké, akkor Terrának nem kell psiztoyl, még van egy?
Terra:
igen, az elég
KM:
jah meg ha senki se csap le a félautomata puskára, akkor Bella és Neil fog érte beszállni
Jonny:
odaadom nekik akkor
KM:
oké, akkor pénzérme híján amit feldobhatnak, úgy döntik el, hogy az ismert leghosszabb rock dal szövegét mondják felváltva míg valamelyik el nem hibázza
Bella nyer
Terra:
XD jó módszer
KM:
Terra is ismeri, de sose volt türleme megtanulni, amúgy 2 óra 43 perc hosszú áéúben
Terra:
jesszus 😀
KM:
ők olyan26 percig jutnak
Edgar:
De addig haladunk? :D
KM:
persze
Edgar:
Akkor Igor mutatja az utat
KM:
haladtok már éppen eldőlt kié a fegyver mikor már látjátok a kiszáradt árkot, ami valaha folyómeder lehetett, mikopr Amina megmerevedik, int és a távolba mutat. Ekkor már Jonny is látja hogy elől valami mozgás van, majd a többiek is
Jonny:
látni innét, h robotok, vagy csak az, h alakok?
KM:
inenn csak alakok
csodálkozol is hogy Amina ksizúrta
Jonny:
- Mit gondoltok, akarunk velük beszélni?
- Hátha nem ellenségesek.
KM:
-Megpróbálhatjuk. bár idekint nehéz elképzelni, hogy valaki barátságos sétálgat, ugyanakkor ha nincsenek sokan, lehetnek barátságosak azért is mert szeretnek élni -mondja Temer
Jonny:
plusz feljegyzem magamnak, hogy 1 pofon a nomádoknak, mert a robotoknak akkor kellett volna előkerülni, mikor már lent vagyunk a folyómederben
- Morgok kicsit, és megrándul a szemem alatt egy izom.
KM:
Amina bólint hogy mehettek. felhúrozza az íjat előkészületnek, amikor már lőtávolságban vagytok
Terra:
- Meglátjuk
KM:
a többiek is készen tartják a fegyverüket
Jonny:
- Menjünk oda, és nézzük meg, ellensélgesek-e. Hátha van náluk kaja.
Terra:
fegyver a kézben és megyünk 😀
Jonny:
akkor megyünk feléjük
KM:
oké, elindultok feléjük
Edgar:
előre engedem most őket, Igor kell későbbre, ne ő kapja az első golyót
KM:
oké, akkor közeledtek. Hamarosan jobban kivehetők az alakok, és az is hogy a mozgásuk nem tűnik emebrinek, túl gépies. hamarosan az is látszik, hogy miért: ezek robotok. hármat láttok.
Jonny:
én megyek előre és magam mellé intem Neil-t
nem Neilt, Bellát
- A te fegyvered hord legmesszebbre - vigyorgok - szóval mi megyünk elöl
KM:
igen megy veled
Jonny:
- Ezek robotok, valószínű őrzik a területet. Kaja nem lesz náluk, de barátságosak se lesznek. Ha gondolod, lőhetsz.
Terra:
mi maradunk hátrébb?
Jonny:
jöhettek, csak egy lépéssel lemaradva
KM:
ekkora nagyjából a robotok is észrevesznek és felétek fordulnak
Terra:
- Szedjük szét őket
KM:
mire Bella ttüzet is nyit rájuk. Amira is kilő egy nyílvesszőt egy lépésről hátrábbról, a robotok, meg egyszerre lőnek és sietnek felétek
az íjnak ez a táv azért nagyon hosszú, nem is jut el, talán ha féltávra, Amina viszont nem tűnik csalódottnak, valószínűleg csak kipróbálta, meddig tud elvinni
Bella nem találja el a robotokat, a robotok lőnek de ők sem találknak el, nem hord eddig az ócskavasuk, viszont jönnek
Jonny:
amint a robotok lőnek, testőrreflexek életbe lépnek és földre döntöm Bellát, miközben a testemmel fedezem
- Földre! - szólok hátra közben
Terra:
én levetődöm 😀
KM:
oké, mindenki elvetődik bár Yuyi, és Temer lassabban mint a többiek
Edgar:
mi Igorral elbújunk valami fedezékbe 😀
KM:
a robotok jönnek de már bőven lőtávolban lesznek, mrie valószínáleg elhord a fegyverük idáig
szóval ugorjunk arra akörre mikor van értelme lövöldözni, és Bella is magához tár abból hogy Jonny fellökte
dobjatok kezdeméányeőt, kb azért hogy ki lövi le a robotokat
Jonny:
én nem akarok lőni, csak célzok egyelőre
KM:
oké, akkor sorrend Bella, aztán Edgars és Terra egyszerre, aztán Temer, a robotok közül kettő, Jess, Amina, mégegy robot, majd Yuyi, Matt és Neil egyszerre
Bella sikeresen elkasználja az egyik robot bal lábát így az innentől 1 lábon és egy kézen a másik kezében a pisztolyt tartca próbákl jönni, viszont lőúbni nem fog tudni
Jonny:
- Szép lövés - mondom neki
KM:
oké, szóval Terra gyakorlatilag szétlövi az egyik robot fejét, Edgar pedig azonos időben ugyanneke a robotnak jobb kezét. A robot elterül. Ezzel gyakorlatilag a két robot aki lőhetett volna most nem tud
Jess kézern lövi a harmadik robotot, amina meg mellkason, így ő sem lő, viszont a másik három mind eltalálja, egy fejbe, egy mellkason, egy pedig lábon így egyből ócskvas is lesz
új kör
szal van egy földön mászó robot, ki akarja lelőni? 😀
a többiek már nem másznak
Terra:
átengedem 😀
KM:
oké, meglepő módonm ezúttal Temer a leggyorsabb
ám még így is túl lassú, ugyanis a mászó robottal hamarabb végez két látványos robbanás, amik majdnem egyszerre történnek, a másik két robot roncsaiból
így hamarosan csak 3 füstölgő lyuk marad a sivatagban
Terra:
figyelem mennyire élvezik a lövöldözést az IH 😀
Jonny:
felkelek és felsegítem Bellát
- Rendben vagy?
KM:
amikor eltalálták a robotokat, az tetszett nekik, a robbanás meglepre őket, viszont aztán újjongásban törnek ki, meg egymásnak gratulálnak, hogy jó lövés volt, meg ilyenek
egyedül Temer hűvősebb picit, de azért az ő mellét is feszíti a büszkeség
elfogadja a felsegítést, és megköszöni, majd rádvigyorog -aha mondja az izgalomtól kipirult arccal. -Ezt megtartom emléknek -int a puska felé, ami nála van
Terra:
jól van 😀
Edgar:
cukik 😀
Jonny:
- Akárki is a terület gazdája, szerintem egyetértünk, hogy nem a barátaink. Úgyhogy szedjük a lábunk, mielőtt ideérnek megnézni, mi történt a robotjaikkal. Nem vagyunk elég jól felszereltek egy komoly összecsapáshoz.
KM:
ez kissé lehúti a kedélyeket és bólintanak, de azért vidám hangulatban mentek tovább, ők meg anekdotáznak a régi szép időúkrúl, amikor még lövöldözésekbe keveredtek olykor
Terra:
mondom én is hogy ügyesen lőnek
KM:
viszont hamarosan a jókedv is alábbhagy, mert mostmár délelőtt van, és egyre melegebb
árnyék nagyjából sehol
Jonny:
azt gondolom nem kell külön mondani, hogy mindünknél megy a felvétel
KM:
persze megbeszéltük
Jonny:
- Azért pár selfie-re még van időnk, ha gondoljátok - vigyorgok a roncsok felé
KM:
ez mindenkinek tetszik, már mennek is oda
Jonny:
én is elő a telefont, és fotózom őket
KM:
beállnaka pisztolyokkal, puskával pózolva, mint a vadászok, lábukat a roncsokra téve
akkor félkezes kivégző pózbe, mintha most lőtték volna csak le a robotokat
meg mindenfélébe amit ki lehet találni
természetesen az MT tagok is beszállnak
még közös fotót is lőhettek mindenkiről együtt
Jonny:
lövök pár csoportképet
Edgar:
Aztán akkor haladunk egyre lassabban 😀
KM:
igen először Jess kezd kicsit gyakrabban megbotlani,
Edgar:
ha nagyon meleg lesz és nem elég a napfényvédő, akkor felkötöm a fejkendőm 😀
Jonny:
ügyelek, h legyen pár olyan kép is, ahol Edgar is rajta van (az ő helyére fogjuk a robotot bemontírozni)
KM:
ok
Jonny:
nagyon remélem, annyira nem lesz meleg, mert akkor mind itt döglünk meg 😛
KM:
Bella is kezd féradtabban kinézni
Edgar:
ja igen, a csoportképnél próbáltam robotos testtartásban is lenni amikor épp nem figyelt senki 😀
Jonny:
mennyi ideje megyünk a lövöldözéstől
KM:
mostmár mentek vagy 3 órája
és mindennel együtt mostanra dél körül lehet
és meleg van
a vizek is fogyogatnak
Jonny:
körbenézek, van-e valami árnyék
KM:
nem nagyon. itt csak nagyon kicsi romok, esetleg kövek vannak, szóval le lehet öülni a tövébe, hogy teljesen ne érjen a nap, de tökéletes nem lesz
ugyanakkor legalább pihenés így is
szóval akartok pihenni?
Jonny:
- Akartok pihenni kicsit? - kérdezem
KM:
Jess már láthatóan nyúgös és fáradt, Terra és Bella is kicsit lassúl
Jonny:
- És még mindig nincs térerő - morgom, miközben a telefonomra nézek.
KM:
jó lenne -mondja Jess elsőnek pár pillanat csend után, amikor senki se akarja elsőnek mondani
Bella hálásan bólogat
Jonny:
bólintok én is, és körbeintek
- Akkor itt maradunk és pihenünk kicsit. Ki érzi magát alkalmasnak őrködni?
KM:
Amina, Temer és Matt egyszere mondja hogy én
Terra:
nyúzott arccal reménykedem hogy vki jelentkezik 😀
Jonny:
- Itt maradunk és pihenünk mondjuk két órát. Ebből az elsőt én őrködöm, a másodikat felosztjátok magatok között tetszés szerint. Megfelel?
Terra:
- szuper
KM:
bólintanak
Jess amitn elértek a pihenőrészhez le is rogy az árnyyékba
Bella némileg több kecsességet visz a dologba, de láthatóan fáradt
Jonny:
- Beszéljétek meg, milyen sorrendben akartok őrködni, és szóljatok, ki az első. A többiek próbáljanak meg aludni kicsit, hosszú lesz még a nap.
KM:
Megegyeznek, hogy a sorrend Temer, Matt és Amina
aztán míg te örködsz, mindenki más pihenteti a szemét
Terra:
nem gondoltam hogy ilyen hamar kipurcanok 😀
Jonny:
mennyire érzem magam fáradtnak? Úgy hogy én tudom, még estig menni kell
KM:
semmennyire
ha valaki, te hozzászoktál ehhez
volt sokkal durvább a seregben
Jonny:
akkor őrködök két órát, hagyom őket aludni
KM:
oké, eltelik a két óra
a világon semmi se történik
Terra:
kicsit összeszedtük magunkat
KM:
dög meleg van, és alig árnyék, ami mozog is el, ezért aki alszik az is inkább félálomban van, de legalább vízszintesben és ez elég hogy összeszedjéátek magatokat
Edgar:
én csak pihengetek, szórakozzon más az őrséggel 😀
Jonny:
ügyelek rá, h akinek nem tudom h van napfényvédője, annak a feje árnyékban legyen/ le legyen fedve amíg alszik
KM:
oké
Edgar:
de ha nem kell a fejkendőm, akkor felajánlom annak aki kéri
Jonny:
ez lényegében mindenki Terrán és Edgaron kívül
Terra:
aztán haladjunk
KM:
oké
elindultok
Jonny:
olyan három óra alvás után keltem őket
KM:
1 óra után már messziről látjátok a benzinkutat
már délután van, még mindig nagyon meleg
illetve a benzinkút romjait
Jonny:
nézem, h hogy állnak az emberek vízzel
nálam elvileg két palack volt, és azzal is spórolok
KM:
hát erősen fogyóban. mostanra mindenki megitta kb a háromnegyedét
Jonny:
van aki kifogyott?
KM:
Jessnek már alig lötyög az alján, és Bella is hasonlóan áll
ők bírják legnehezebben a meleget
Jonny:
összeterelem ezt a kettőt, és odaadom nekik a bontatlan vizemet, hogy osztozzanak rajta
KM:
oké, hálásak érte
Jonny:
nézem sántít-e valaki (feltört láb)
KM:
Neil sántikál, és ezen kívül Jess is enyhén furán jár, még nem sántikál, de már kíméli a lábát
Jonny:
odamegyek Terrához - Jól láttam, hogy nálad van némi EÜ cucc?
Terra:
- Jahh, mi a baj?
Jonny:
- Neil és Jess lábára rá kellene nézni, valszeg feltörte a cipő.
Terra:
- Ó! észre sem vettem - előveszem és megnézem, biztos van benne sebtapasz 😀
Jonny:
- Újabb pihi - szólok hangosan, - de most csak tíz perc. Ti ketten - bökök Neilre és Jessre - üljetek oda, és cipőt le.
Edgar:
dobjak elsősegélyt? 😀
KM:
igen
Terra:
odaadom a cuccot
KM:
hátha duplaegyet dobsz és a szemükre teszed:P
Jonny:
odaadom a megkezdett palack vizemet, h le lehessen mosni, ha sebes
KM:
oké, meglepő módon szó nélkül odasántikálnak és már veszik is a cipőjüket
Edgar:
14 😌😏
Jonny:
- Ha valakinek még töri a lábát a cipő, most szóljon.
KM:
Neilnek sebes, mert kilyukadt a vízhólyag, Jessnek csak hólyagja van még
sikerül felaplikálni a sebtapaszt, előtte le is mosod kicsit
szerinted sikerült a műtét, és emgmaradnak
Terra:
nem kell levágni a lábukat 😛
Jonny:
- Kősivatagban sétálni nem olyan szép és hangulatos, mint ahogy a braindance-ek mutatják, mi? - vigyorgok Jessre és Neilre. Amúgy szól még valaki, hogy töri a lábát a cipő?
KM:
nem a többiek szemlátomáést megszokták a bakancsban járkálást
szóval mehettek is tovább
odaértek az elhagyatott szökőkút épületéhez, innen már látni a lyukat a földben
Jonny:
- Ha már itt tartunk, kinek nincs Napfényvédő beültetése?
KM:
az MT tagoknak nicns, valamint Neilnek
Jonny:
akkor mindüknek fabrikálunk valami fejvédőt
Terra:
turbán! 😀
Jonny:
fejkendőt, rongyot homlokra kötve, vagy ha valakinek van sapkája, akkor azt
KM:
megoldható, úgyis meleg van, és bár este se voltatok agyonöltözve azért volt akinek lehetett kiskabátja meg iylenek
Jonny:
én legfeljebb az enyhén beleizzadt ingemet tudom még odaadni
KM:
megoldjátok, találtok elég extra ruhadarabot, fejfedőt stb
mostantra mindenki csendesebb, pihenő ide vagy oda, azért az IH tagokon kívül senki sem igazán aludt ennél a 2 óránál többet már egy ideje
és ők meg be voltak dorgozva, ami nem feltétlen uyganaz
már nem annyira a mozgástól vagytok fáradtak, inkább álmosak
eleve, nincs pia, nincs koffein
szal semmi szokott pörgető :D
csak víz...
sztem nem is látott vizet egy ideje tiszta formában
Jonny:
nézem, Terra hogy viseli, hogy nincs cigije
KM:
jah igen cigi :D
Terra:
😀
valószínűleg kezd egyre morcosabb lenni 😀
KM:
nem ő az egyetlen
Temer megkérdezi, itt töltitek e a nap hátralévő részét vagy továbbmentek?
mert hogy itt azért van egy romos épület, és 15 kilométer óta ez az elsó
Amina meg Bella meg óvatosan elindulnak hogy bekukucskáljanak a lyukba
Jonny:
- Én részemről tovább mennék. Ha azt hiszed, melegben rossz gyalogolni, csak várj amíg minden lehül, és semmit se látsz a sötéttől.
Éjjelre esélyesen be kell ásnunk valahova magunkat. A föld alatt kevésbé van hideg.
KM:
- Csodás -morogja Neil
Temer csak tudomásul veszi
Terra:
- Bárcsak tudnánk tüzet rakni... az sokat segítene
KM:
ahogy Amina meg Bella már majdnem a lyukhoz érnek, egyszercsak kibukkan belőle egy újabb robot, és lövöldözni kezd. Senkit se talál el
Jonny:
pisztolyt húzok és lövök
a robotra
KM:
oké, bárki más akar reagálni?
Terra:
a földre vetem magam 😀
Edgar:
én is 😀
KM:
oké,a többség földre veti magát, közben még két robot jön elő, de eddig mindenki újra cselekedhet, szal dobjatok támadót
most a sorrend akkor mellékes mint offban beszéltük
Edgar:
16 és szeretném csak karcolni, mondjuk a vállánál , ha így lehet. Ha nem, akkor bal kar a célzásra
Jonny:
lövök megint, de ezúttal a bal kezem hüvelykujjával megakasztom a szánt, mintha hiba lenne
ezzel elvileg kilövi a második golyót, de a harmadikat már nem tudja hibaelhárítás nélkül
KM:
oké, szóval mindenki lő Jonny fejbelövi az egyik robotot, aki emellé kap egy golyót Jesstől a mellkasába, és Temertől a lábába. a második robotba belelő Terra, a lábába, valamint yuyi, ugyanabba a lábába, míg Neil fejbelövi. Edgar a vállánál lövi meg, éppenhogy a robotot, míg Amira mellkason, Bella ás Matt pedig a két kezén lövi meg
mindhárom robot elterül, Amina és Bella pedig az előző esetből tanulva gurul is odébb, mert ők voltak legközelebb pár méteren belül
A robbanás ezúttal sem marad el, de nem ér el senkit
Jonny:
én is fedezékbe vetődöm
- Mint legutóbb, gyors szelfik, utána megyünk tovább. Már ha akartok szelfiket
KM:
gondolom ismét szelfiztek, Amina és Bella a gurulásban és vetődésben szerzett lila foltjaikat harci sebnek tekintik, és a többiek is büszkék, hogy milyen nagyszerű csapatmunkában terítettétek le a robotokat
Még a helyet is átnézitek van aki a tartályba is lemerészkedik, de senki se talál semmit, így hamarosan mentek is tiovább
Jonny:
bekapcsolom a telefonom lámpáját, és nézek lefelé a lukba
nem emlékszem, kértünk-e ide hullát vagy nem, így megnézem
KM:
Amina meg Bella le akar menni
Jonny:
le azért nem megyek
Jonny:
bólintok, hogy menjenek, fentről fedezem őket
KM:
oké, lemennek
aztán leérnek, Amina világít a telefonnal, Belle meg egyszercsak lő egyet
Amina meg röhög - Már kár bele az ólom, halott
ezt halljátok kb fentről, meg Amina telefonjának fényében egy friss hulla egy darabját is kiveszitek
Jonny:
- Van nála valami érdekes? - kiáltom le
Terra:
akkor volt hulla 😀
KM:
Bella nézegeti, aztán megrázza a fejét
- Még ruhája is alig. Meg van itt egy koponya is
- Gondolom régebbi kuncsaft
- Azért ezek a robotok csak valamik, ha ezeket megölték. De mi jobbak vagyunk
- Mondja Bella büszkén
aztán pár vakus fotó után kimásznak
Jonny:
- Egy régi kiképzőm, mondta egyszer, hogy a szerencse jobb, mint a tehetség. De a legjobb, ha van mindkető. Ha nincs más, menjünk tovább.
- Ha valaki megsérült, az szóljon.
KM:
mindenki a fejét rátta
Terra:
- Mehetünk
KM:
a két nő sikeresen kimászik, és némileg több kedvvel indul tovább a csapat
Jonny:
menet közben én is igyekszem dumálni a két csajjal, de főleg Bellával
kérdezgetem hol tanultak lőni meghasonlók
Terra:
én meg akkor a fiúkkal próbálkozom 😀
Jonny:
Nézem, Jess és Neil hogy bírják a menetet
KM:
Amira azt mondja hogy a szülei cégesek voltak, és imádtak vadászni. Mindennel. Ő is megtanult bánni nagyjából mindennel, amivel vadászni lehet. Bella meg azt mondja, hogy ő az utcán tanult meg, mikor bandákkal lógott fiatalon
A fiúk közül Neil azt mondja, ő szeret mindent, ami szerkezet és hasznos, így a pisztolyokat is, még ha nem is ezekhez ért leginkább, az igazi kedvencei a robbanószerek
Jonny:
- Ne add fel - vigyorgok rá, - még léphetünk aknára.
KM:
Temer pedig azt mondja hogy ő virual reality játékokban tanult lövöldözni, mióta járni tud, aztán mikor igazi is lehetett azt is kipróbálta, de azért a virtual reality jobb
Jonny:
bólintok, h jogos, kevésbé fáj, mikor visszalőnek.
Edgar:
De a vér nem fröccsen olyan élethűen
KM:
- Az is, de sokkal érdekesebb fegyvereke és hatások vannak
- Dehogynem, olykor még élethűbben is
- És sokkal látványosabban is
Terra:
- Néhány dolog azért mégiscsak jobb élőben - vigyorgok
KM:
- Például? kérdi Temer faarccal
Jonny:
- Csak hogy tudjam, még mindig a lövöldözős játékokról beszélünk?
Terra:
- Például az adrenalin... - vigyorgok
Jonny:
- Hagyd, - legyintek Terra felé, Temert nézve. - Neki nem fér bele a büdzsébe a full neurallink a konzolhoz, és sose tapasztalta meg a virtuálisan gerjesztett hormontermelést. Legyen az adrenalin vagy dopamin.
KM:
Temer ezúttal elvigyorodik, ami tőle különös
Terra:
na! 😀 végre
legyintek én is. - Én maradok a valóságnál
KM:
- Ne is hallgas erre a sok kocka férfira. -vigyorog Amina. nem tudják mit hagynak ki
Terra:
- Az biztos - vigyorgok rá. - Inkább beszélgessünk a robbanószerekről - fordulok Neil felé 😀
Jonny:
- Dehogynem. A negatív visszacsatolt szenzor felülírásos VR-ben benne van minden ami jó a valóságban, és ki lehet hagyni mindent, ami nem jó. Akár ugyanabban a témában is.
KM:
Temer egyetélrtően bólogat, na nem a robabnószerekre, hanem arra amit Jonny mond. -Ráadásul ki lehet próbálni sokmindent, amit a valósában macerásabb
Neil meg elkezd a robbanószerekről mesélni
Jonny:
- De legalábbis üldözendőbb.
KM:
melyik a kedvenc robbanószere, hogy mire jobb a távirányítás, mire az időzítés, mi ellen mi hatékonyabb, és így tovább
flét se érted
Terra:
próbálom átterelni a témát a koncerteken is felhasználható pirotechnikára 😀
KM:
Temer meg csak sokat tudóan mosolyog
Jonny:
- Ha már koncert és VR, gondoltatok már virtuális koncert szervezésére?
- Stúdióban zenéltek, kamerák előtt, és vr-ben, élőben lehet nézni
- Vagy ez hülyeség?
KM:
ó arról is tud beszélni, hogy hogyna lehet iszonyú nagynak látszó robbanást csinálni, amitől mgése terítenek be mindent a darabok, melyik színt mivel lehet elérni, milyen trükkösen látványos pirotechnikák vannak, amikkel akár alakokat lehet formázni,c sak nagyon pontos tervezés és időzítés kérdése
Terra:
ez érdekel 😀
Edgar:
Jegyzetelek :D
KM:
Temer bólitn az ötletre, de Amira és Bella elhúzza a száját. -Az nem lenne az igazi. A zene lényege, ahogy hatással van a hallgatókra, ahogy mi is látjuk ezt a hatást, ez így annyira steril lenne. Vannak akik csinálják, de nekünk nem való
Jonny:
- Ez megoldható azzal, ha ti meg vr-szemüveget hordtok, és látjátok a közönséget. Így fel lehet lépni olyan helyen is, ahol mondjuk nem látnak szívesen. Vagy ti nem mennétek oda valamiért.
Jess amúgy bírja a menetet?
KM:
aztán rátért a drónok alkalmazására a pirotechnikában, ami sokkal pontosabban tervezhetőbbé és látványosabbá tette a színpadi pierotechnikát, mióta a megfelelően ellenálló drónok léteznek
igen most mindenkit leköt a téma annyira hogy észre se veszik, hogy mennek
Terra:
nahh a drón témánál Edgar is bekapcsolódhat 😀
Edgar:
Beszállok :D
KM:
-Temer meg Neil is mindig ilyenekkel győzköd erről, mondja Bella - De még nem találta ki az érvet, amivel meggyőzne
nagyon jól elbeszélgetteka különféle drónokról, hogy milyen rotor kell, hogy ne fújja szét a képet idő előtt, és ehhez hasonlók
Jonny:
- Hát akkor hajrá, srácok - vigyorgok.
Edgar:
- Érdekes projekt lenne egy közös tüzes, piro robbanó drón projekt
Terra:
közben haladunk persze 😀
KM:
- Te jobban értesz a drónokhoz mint én, én meg jóeséllyel jobban értek a robbanószerekhez -szóval működhetne a dolog. Bár fizetünk is embereket, hogy megoldják, azért újítani mindig szórakoztató
közben haladtok, a MT tagok is néha beszéllnak, no nem a drónosba, hanem elmélkednek azon vajon ők mit szólnának egy virtuális koncerthez
meg hogy akkor egy koncerttel több pénzt lehet e keresni
mert egyszer felveszik, aztán aki meg akarja nézni akármikor az fizet
Terra:
- egy próbát megérne
KM:
persze nem tudják hogy is működne ez
- Csak elmélkednek emg álmodoznak, hogy akkor micsoda helyekre is eljutna a zenéjük
- Meg hogy majd meg kell kérdezni Jonnyt hogy megy ez
Terra:
igen 😀
Jonny:
- Hihetelten... - morgom - Matték feltalálták a koncertfelvételt.
Terra:
🤣
KM:
ezen azért van némi kuncogás az IH részéről
Terra:
én csak mosolygok
KM:
közben haladtok lassan az idő enyhül, mostmár késő délután van
most olyan kellemesen hüvös, ez feléénkít mindent
marosan elértek egy nagyobb romhoz, ami előtt az út egy elágazása amit követtek, bemegy a föld alá
KM:
ez a nagy valaha volt bevásárlóközpont romja, ami alatt a mélygarázs volt
ahogy közeledtek mindenki óvatosabban kezd mozogni, Amina és Bella elől, élénekn figyelve a romokat, előkészített fegyverrel
Jonny:
én is lassítok, de azért ügyelek, hogy én legyek elöl
Terra:
fegyver elő nekem is
Jonny:
fülelek, figyelek, óvatosan megyek és felderítek, és ha a többiek túl közel jönnek, intek nekik, h maradjanak le kicsit
KM:
oké, hagyják hogy akciózz. utánad azért jön Amina meg Bella, majd a többiek is
Neil meg Jess marad utolsónak
a romok békésnek és üresnek tűnnek, az út a föld alá vezet, vélhetőleg egy mélygarázsba
Edgar:
én se vagyok nagyon elöl
KM:
ott lent viszont már eleinte félhomély, majd egyre sötétebb van
szóval aki nem lát a sötétben, annak fény kell
Terra:
van aki nem lát? 😀
KM:
beljebb meg mindenkinek kell valamiféle aktív éjjellátó vagy fény
a passzívak csak az elejében segítenek, és ott is korlátozottan
főleg hogy a robotok nem élnek, így az infra nemigen látja őket jól
Edgar:
nekem van aktív
igornak is
Jonny:
nekem van fényerősítő látásom, amihez a világító tetkó ad elég fényt 🙂
Terra:
hehe 😀
a többieknek kell fény?
KM:
a társaság úgy felének igen. Temernek van egy szemüvege, és Aminának is, valamint Jessnek, de a töübbieknek nincs, vagy nincs itt velük
szóval vagy bemegy aki lát köürülnézni, aztán addig maradnak, vagy kell fény
Jonny:
én javaslom, hogy aki lát, menjen előre felderíteni, a többiek maradnak hátvédnek.
Terra:
és hátul világítunk
Jonny:
És ha biztonságos, majd csinálunk fényt valahogy
KM:
oké, akkor bementek
nem is kell sokat mennetek, amikor hatalmas jármávekre bukkantok
van egy aminek úgy a kerekei akkorák mint egy ember, amúgy meg akkora mint úgy kettő
hatalmas, terepre való szörnynek tűnik
Terra:
- Úúúaaaaa
Jonny:
- Miféle barom hagy hátra egy ilyet... - morgom
KM:
ett hátrébb akadnak kisebbek, összesen 5 darab, amik olyanok mint ha négkyerekű terepmotorok lennének
Jonny:
- Asszem megütöttük a főnyereményt.
megnézem, h a kulcsot is bennük hagyták-e
KM:
Amina is pislog
- Őriizetlenül ráadásul? Ez egy kisebb vagyon -bár nem új darab
Edgar:
megnézem egy kisebbet, hogy indul e
KM:
a kesztűytartóban megtalálod. emellett a székek alatt újabb ládákat is találtok
Jonny:
felnyitjuk és meglepettnek látszunk
KM:
el tudod indítani, és a tankot megnézve még akad bennük benzin is
akarom mondani járműalkoholt
Edgar:
az baj 😀
KM:
amivel CPben mennek a gépek
Edgar:
elv le kéne h merülve legyenek az akksik, ami miatt itt kell éjszakáznunk, mert reggel fog működni a napelemes akksitöltő, ha jól emléxem 😀
Jonny:
chooh2 a neve az alkoholszármazéknak (csútú)
KM:
oké, akkor elindítod, felmorran, majd nem műköüdik tovább
Terra:
csalódott hangot adok 😀
Edgar:
- Áhh, ezért hagyták itt, le van merülve, nem lopható, csak tolható.
KM:
Amina is.
meg úgy mindenki
Jonny:
- Ráadásul ezen a terepen be se lehet tolni őket.
- Nézzük meg a ládákat
- Utána meg alaposan áttúrjuk a helyet, mert ha itt a jármű a titkos laborhoz, akkor a bejáratnak is itt kell lennie.
Terra:
lootolunk 😀ű
KM:
Takarók, 30
palack víz 15 MRE ételkészlet Járművek 3 db Shotgun birdshottal 3 db flashbang
2 db füstgránát ezeket találjátok
Terra:
kajaaaaa
Edgar:
- Körbe kéne néznünk valami fényért a többieknek. Van egy darab vas itt, csináljak fáklyát egy darab textilből és üzemanyagból?
- De szerintem az is csak ideiglenes
Jonny:
felkattintom az öngyújtót a hüvelykujjamban
- Egyelőre ennyi van.
Terra:
- ez is jó
KM:
oké, csináltok fényt, így mindenki bejöhet
Jonny:
lehívjuk a többieket és elújságoljuk, miket találtunk
KM:
a fénnyel már látszik, hogy egy nagyobb tisztább részen vagytok, ami nem omlott be, de midnen irányban tovább is van az épület, viszont itt ott be van omolva. kis épp szigetek, küztük romok, amiken hol át lehet mászni hol kevésbé.
A romok között itt ott régi, törött bűtorok darabjai
mindenki lejön, és igen lelkesek a járművek, a kaja és a takaró hírére
aztán kicsit elszonytolodnak, mikor Amina elmondja, hogy amit megpróbáltatok elindítani egyből le is fulladt
ahogy néztek körül az egyik romos oldalnál egy nagyobb fémdoboz szeráűt pillantotok meg, mellette valami csillogó vaskos lapszerűséggel, ami mintha össze lenne hajtva. Az egész úgy néz ki mintha valaki odadobta volna a kupacra
Jonny:
- Ha ez az amire gondolok, akkor megint megütöttük a főnyereményt.
KM:
Niel odanéz, amerre nézel, és felcsillan a szeme
oda is siet a valamihez, majd izgatottan kiabál vissza: -az. De miért dobta valaki ide? kérdezi őúgy általában majd vizsgálgatni kezdi
mivel alig lát ennyire a szélén, oda is hozza, Amina megy segíteni neki
KM:
Edgar látja, hogy bár a nappanel kicsit megviselt, főleg az egyik sarkán, de amőgy működőképesnek tűnik. Viszont a doboz szerűségnél, ami hozzá tartozik, a kábel ami üsszeköti a panellel, valahogy nem jól áll
Jonny:
- Talán mert sietett? Lehet nem akarta a járműveknél hagyni.
KM:
szerinted megtörhetett
Jonny:
- Különben is, ajándék napelemnek ne nézd a csatlakozóját - vigyorgok
Edgar:
- Szerintem nem értett hozzá, nem működött, boszankodott, lelépett
KM:
Neil azt mondja, ez nem nagy gond, megszerelhető seperc alatt
Temer megjegyzi, hogy ő nem technikus, de ezt még ő is megoldaná, szerencse, hogy ennyire ostoba emberek léteznek
Edgar:
Egyetértek vele :D de hagyom aktívkodni ha már ő van mellette
KM:
A többiek meg csak örülnek, mert a mai nap gyaloglás azért sok volt nekik
Jonny:
- Jó. Akkor mi lenne, ha raknánk kis hangulatos tüzet, körbeülnénk, ennénk, mert aki még nem tudja, kaját is találtunk, és foglalkoznánk mindezekkel jóllakottan, jókedvűen.
- Esetleg pár óra alvás után.
Terra:
- jól hangzik!
KM:
mindneki bólint, és külön irányítás nélkül is megy midnenki midnenfelé, a romok közüól fát gyűjtügetni
Jonny:
én meg gondolkodom, vajon hova a rákba tehették a nomádok a gitárt, és próbálok keresgélni
kocsi csomagtartó, hátsó ülés alatt meg hasonló
mert a gitár gondolom érzékeny a környezeti hatásokra
KM:
aztán Bella ahogy gűjtöget megszólal:
-Mi a fene -röhög. -Valaki itt hagyott két ütött kopott gitárt is
Jonny:
- Azt azért ne tüzeljétek el, legalábbis még ne.
KM:
- Dehogy is -tiltakoznak tübben egyszerre a két együttesből. -Az hogy valami barbárok tüzelőnek hozták ide, még nem jelenti hogy mi is azok vagyunk. -fűzi hozzá Bella
- Kicsit lehet hangolni kell
odahozzák középre, de egyelőre mindneki visszatér a tábortűzrevaló gyűjtögetéséhez
amikor már mindent összszedtek ami elérhető volt, helyes kis kupacot raknak belőle, meg mellé a többit, legyen mivel pótolni. a nagyobb darabokat kreatívan ripityomra törik valami romon
vagy rommal
ahogy sikerül
hamarosan ropog a tűz, füst is akad, még szerencse hogy a hely nem zárt
azért így is rátok száll néha
a takarókba burkolózva a tűz mellett egész kellemes a hőmérséklet
Terra:
- aAzért ez így egész jó - sóhajtok fel
Jonny:
aki láthatóan vacog, az kap még egy takarót, asszem van belőle elég
KM:
a kaja olyan amilyen, de egész nap nem ettetek, és tegnap este is inkább ittatok, így senki nem tesz megjegyzést rá, hanem hálás érte
Edgar:
én megpengetem az egyik gitárt a betanított eszközöm segítségével, miután ettünk
és reménykedem, hogy valaki szól ha nem jó xD
Terra:
szerintem Jonny-n kívül mindenki 😀
KM:
kicsit hamis, de nem te, a gitár, és igen, körülbelül egyszerre 3 an
Jonny:
én távolabbról őrködöm, és távolabb eszek, hogy ne legyek rajta a képeken, meg az esetleges rejtett dróm felvételein
KM:
akad aki behnagolja
Edgar:
átnyújtom Terrának, hogy hangolja be, és emlékezzen rá, hogy vissza kell adnia 😀
KM:
a másikat már Amina hangolja
jah mert kettő van
Látod, hogy többen látják, őrködni mész, de senki se ajánlkozik egyelőre másodiknak, mindenki éhes és fáradt, hálásak hogy ülhetnek a tűz körül legalább most.
Terra:
áhhh 😀 behangolom aztán visszaadom
KM:
később talán, de most még nem
Terra:
- Írnunk kéne erről a napról egy számot...
KM:
erre őgy hárman kezdenek egyszerre egyetérteni, ésd egymás szavába vágva tervezgetni miket írnak
5 perc után már van vagy három versszaknyi nyersszöveg
Terra:
közben gondolom pengetjük a gitárokat is hozzá 😀
KM:
az MT tagok is beleszólnak
persze az a fele a csoportnak amelyikt tud tűrhetően gitározni legalább az ha javbasol egy sort, gyakran penget is hozzá valamit
a gitárok így néha gazdát cserélnek
kicsit kaotikus az ügy
de szórakoztató
Terra:
jól elvagyunk szerintem 😀
Edgar:
Igyekszem alkalmazkodni 😀
Jonny:
készítek párr videót, közben félszívvel őrködöm, mert nem hiszem, h bármi barom pont most csábulna ide bajt keverni
KM:
elszórakoztok, aztán később a fáradtság kezd erőt venni mindenkit. Amina és Matt ajánlkozik, hogy őrködik később, ha kell
Jonny:
ezúttal szavukon fogom őket, és valamikor ájjel fel lesznek keltve
valszeg olyan 5-6 óra után
közben megszerelem a pisztolyt amit megakasztottam
KM:
oké, az éjszaka eseménytelen, olykor az őr vagy aki fázik, felébred deszkát dobni a tűzre, de amúgy síri csönd van, leszámítva mások szuszogását és hortyogását
fura is egy kicsit, hogy nincsenek más zajok
Jonny:
próbálok nem ptsd-t kapni a csendtől 🙂
aztán olyan hajnali 3 körül felébresztem Mattet, hogy őrködjön két órát, utáne ébressze fel a csajt, és ő is 2 órát
addigra talán világos lesz
KM:
jajah , addigra már világosodik
lassan ébredeznek is a népek, bár láthatóan a többség teljesen természetellenesnek tartja, hogy reggel keljen
de már eddigra kezd átkozottul kényelmetlen lenni a padló, még 2 takarón át is
az elején mindenki túl fáradt volt hogy észrevegye
Terra:
hát igen 😀
Jonny:
7kor én felkelek és legkésőbb nyolckor felverem Edgart és Neilt, hogy javítsák meg a napelemet és töltsék fel az aksikat
KM:
jah azt megjavították már este
de ezt lelkesen csinálják már reggel, nekiállnak tölteni mindent
Terra:
alig várom hogy kipróbáljuk 😀
Edgar:
tőtünk 😀
KM:
oké, nagyjából pár óra alatt sikerül mindent feltölteni
Jonny:
én összeterelem a srácokat, és kitolunk minden kvadot a szabadba, és ha tudjuk, a monstert is
valaki benne ül és kormányoz, mi többiek meg toljuk
kint könnyebb feltölteni őket, mint bent
na meg kint lehet szelfizni a járművekkel
Terra:
jaj igen, csinálunk sok képet 😀
KM:
jah megoldjátok a tologatást
meg a fotzózást is
természetesen mindenki akar fotót a monstertrucckal, benne, rajta, és ugyanez a kvadokkal
de ezzel is végeztek míg töltődik, fel is pakoltok a járműávekre mindent, amit érdemes vinni
eloszthatjátok a shotgunokat, a 3 flashbanget, meg a 2 füstgránátot,
közben újabb sorok születnek
és el kell dönteni ki min megy tovább
Terra:
én lennék a monsteren 😀
Jonny:
én kvadon
a monsterre sztem 5-en férnek fel
Edgar:
egyikünk a monsterre kell menni, h ki tudja iktatni benne a motort a rejtett gombbal
mehet Terra, nekem jó a quad
KM:
Neil, és Bella és Jess is a monsteren menne, Amina quadon Temerrel, Matt meg Yuyival
felférsz te is
Edgar:
akkor mindketten monster 😀
KM:
Terra és Jonny egy kvadon megy vga ykülön?
Jonny:
ha Amina Temerrel, Matt meg Yujival megy, akkor gondban leszünk
mert amikor leáll a monster, fel kell férniük a többieknek is a kvadokra
KM:
ó várj nem stimmel, Amina akar a mosnteren menni és Bella a quadon nah
Terra:
Terra a monsteren szeretne 😀
Jonny:
tehát ha 5-en vannak a monsteren, akkor 5 különálló kvaddal kell mennünk
vagy legalább 4-el, és az már necces lesz
KM:
igen most akartam beírni, hogy de mind az ötöt vinni akarják, ezért Bella és Temer szétoszlik ketté
és akkor Matt meg Yuyi is
aszittem ketten mentek qudon :D
szerencsére quadot vezetni a semmi közepén nem nehéz
ég annak se aki amúgy nem nagyon tud, de nem nagyon lehet nekimenni sok dolognak
Bella profi, Temer közepes
Jonny:
ja, és még reggel átcseráljük a tapaszt Neil és Jess lábán
KM:
Bella imádja is nagyon hogy quadja van
oké, tapasz kicserélve
Terra:
aztán csapassuk 😀
KM:
éppen feltöltök miután megvitattátok ki hova meg minden de még beszéltek, amikor a távolból zaj halatszik
Jonny:
egyelőre gondolom játszunk a járművekkel, rallizunk ide-oda
KM:
még nem raliztok, mert még el sem idnultok véglegesen, mikor a zajt halljátok, és tüzet láttok a romok másik végén
a zaj egy közeledő porflhő és valamilyen mozgó alakok felől jön
Jonny:
- Asszem megjöttek a cuccok gazdái. Békésen visszaadjuk, vagy menekülünk?
KM:
Bella elrikkantja magát
- Mostmár az enyém, szívjanak kipuffogógázt
Temer meg megjegyzi, hogy szerinte tisztességes úton szerzett monstertruckot senki se tart egy romban, lopni a tolvajoktül meg nem bűn
míg Jess egyszerűen csak idegesen annyit mond: szerintem fussunk
Jonny:
- Helyes - vigyorgok Bella felé, és várom, hogy elinduljanak
KM:
mostmár lehet hallani hogy a zaj sok jármű hangja
meg lövéseké
Terra:
- Tipli!
KM:
oké, a többség azonnal indít, és kisebb nagyobb tempóval, de elszáguldanak
nem mindenki ugyanolyan jó a vezetésben, jah mellesleg ki vezeti a monstert? 😀
Edgar:
ha valaki szeretné átadom, de vezethetem is, ha azt szeretnék
Terra:
én átengedem
KM:
vezethetsz, Amina szívesebben lő a követőkre, Jess örül ha lapulhat, Neil meg szintáén inkább lövöldözik
Edgar:
jó
KM:
Amina elvette az egyik puskát, valaki akart még olyat?
Terra:
nem
KM:
annak, tehát aki nem vezet, az tud lövöldözni
szal a puskák a monstertruckon vannak meg a gránátok, amiket senki se vett el
oké, menekültök. Bár néhányan nem vezetnek túl jól, mégis, az üldözők járművei kevésbé terepre valók, így egyre inkább hátramaradnak
úgy tűnik sikerült a jobb cuccokat ellopni
Jonny:
kár, poén lett volna áthajtani néhányukon a monsterrel
KM:
ugyanakkor úgy tűnik, teljesen nem bízták a véletlenre hogy sikerül e elkapni titeket, mert ekkor oldalról pár kisebb rom takarásából, megjelenik pár jármű. A volánnál mintha robotok lennének, és elétek kanyarodva tüzet nyitnak rátok
Terra:
visszalövünk!
Jonny:
lemaradok a monster mögé, és intek a többieknek is, hogy tegyék ezt
Edgar:
vííííí átmegyek egyiken!
KM:
oké, nem látom értelmét dobálni, mivel nagyon nem akarnak meglőni titeket, ti azonban örömmel lapítjátok és lövitek őket apróra
Jonny:
én is leadok 1-2 lövést a támadókra, lehetőleg elhibázva
KM:
szóval a hatalmas monstertruck utolér egy ütött kpott, kisméretá autószerűséget, legalábbis innen kicsinek tűnik, ás meglepő, könnyedséggel mászik fel rajta, miközben lapítja ki
Jonny:
erre ujjongok
KM:
szerencsére át is gördül rajta, mire jön a robbanás. A monstertruck utasai eközben megcélozzák a körülöttük és előttük rajzüó jármáveket. Jess az egyik kerekét lövi ki, ami így irányíthatatlanul sodródik egy irányba, míg Amina az
egyik autót vezető robotot, Neil pedig az egyik autó elején talál el valamit, hogy az füstölögve megáll. Pont a moster truck útjában... Terra is lő, azt találva el amit szeretne 😀D
Terra:
random, mit lát 😀
na jó, robotot 😀
KM:
több járművet, kopott uatókat motorokat, rajtuk robotokat
Terra:
amit látok 😀
KM:
akkor mondjuk lelövöd a az elétek motoron beszáguldó robot fejét
Terra:
király 😀
Edgar:
átmegyünk közben a másikon is wíííí 😀
KM:
köv kör
jajah, a monster truck megállíthatatlanul megy át a füstölgő autón és annak robot utasán. miközben aki tud lövöldözik
Terra:
- yiiiihaaaa
Jonny:
éljenzek, és remélem, h nem fogják felborítani saját magukat
KM:
Ezúttal Jess lő ki egy motort úgy hogy az el is fekszik robotostul, miközben körülöttetek is szállnak a lövedékek ám nem találnak el semmit. Amina ezúttal egy motoros robotot lő le, aminek a másik társát is elviszi a robbanás, szerencsére
tőletek oldalra. Neil egy autóst tesz siekresen mozgásképtelenné, így választhat Edgar hohgy a köv körben a motoroson vagy az autóson megy át
Terra pedig mellkason lő egy motorost aki felrobbant
Edgar:
most motoros legyen 😀
KM:
oké, sikeresen áthajtasz a motoroson, felborulás nélkül, és már várod a késleltetett pukkanást a truck mögül. közben atöbbiek kivégzik a maradék két robotot, és járművet, ezzel megtisztítva az utat előttetek
hatalmas üdvrivallgás kezdődik, a monster truckban ülök gratulálnak Edgarnak a kiváló vezetésért, meg egymásnak a killekért
Terra:
én is ujjongok 😀
Edgar:
akkor haladunk amerre Igor mutatja az utat
KM:
ezzel már mehettek is a lerobbantós pontra
még kicsit odébb van, de nem sokkal
Edgar:
igen, igen 😀
addig rallizok
KM:
oké, raliztok a quadosok is felbátorodnak, ahogy megszokják a különös "motort", és versenyeznek
Jonny:
lemaradok, hagyom őket játszani
KM:
😀
élvezik nagyon, ráadásul mostmár járművek is vannak, így mindenki reméli hogy már csak pár óra játékmotorozás jön, és aztán otthon is vannak
nem kell vére sétálni
oda is értek végre a lerobbantós pontra
az idő szinte száll
Terra:
nagyon tetszik ez a monster 😀
Edgar:
Akkor lerobbanunk :D
KM:
ok., monster truck hirtelen mintha elvesztené az erejét, és el is hallgat. a lendület még viszi egy kis darabon, de aztán teljesen meg is áll
az eddig vidám arcokra csalódottság költözik
Jonny:
megállok a truck mellett
- Valami gond van?
KM:
a quadosok is észreveszik a dolgot, ezért körétek gyűlnek
Edgar:
-Hát, marad hogy mindenki keres egy párt és a quadjára száll. Ez eddig bírta
KM:
- Lehet meg tudjuk javítani, nem? -kérdi Neil
Jonny:
- Jah, csak időnk nincs rá - mondom neki. - Valszeg most trombitálják össze az erősítést, amihez nincs elég tűzerőnk.
KM:
Neil lehangoltan bólint Amira rávigyorog:
-Majd veszünk egyett otthon, de most húzzunk
Terra:
- Bakker, bírtam volna még pedig! - de átugrom egy kvadra 😀
Jonny:
ki kihez ül?
KM:
ezután már gyorsan emgy a dolog, a cuccokat ami a mosnterbe van átpakolják a quadokra, és felpattannak
Jonny:
pontosabban az érdekel, ki jön velem
KM:
Amira Bellához, Neil Temerhez, Jess Yuyihoz
Edgar:
Megyek Jonnyval
Terra:
én akkor Mattel
KM:
akkor
Jonny:
akkor megyünk lootpont 3-ra
KM:
szal odaértek némi quadozás után a sok romhoz
Terra:
😀
KM:
közben azért visszatáér a jókedv, hisz gyalogolni msot sem kell, versenyezni viszont lehet
Terra:
verseeeny 😀
KM:
hosszútávon egyértelműen Amina nyeri meg az összes versenyt, de egy egy esetben, cserélgetve a vezetőket, Terra és mások is elérnek részsikereket
Jonny:
én nem versenyzem, figyelek hátrafelé
KM:
szal egy régi, nagyobb ipari park romjai felé tartotok, benne kisebb nagyobb épületekkel
Bella meg is kérdezi, hogy körülnétek-e itt, vagy menekültük tovább
Jonny:
- Kockázatos, de igazad van, hátha találunk valamit - mondom neki
- Nézzük körül
KM:
-De jobb ha hagyunk őrt és sietünk -Ez már Temer
aki ajánlkozik is hogy marad
Matt szintén
szóval a többiek mehetnek nézelődni
Terra:
menjünk
Jonny:
akkor megyünk
KM:
oké, mentek. nem szóródtok szét, mindenki óvatos, de elsősorban a nagyobb romokat nézitek át
Jonny:
követjük Igor "szenzorait"
KM:
elsőnek a legnagyobbal kezditek, ahol némi járkálás után Igor ismét elkezd morogni, ami igencsak fellelkesít mindenkit
oda is vezet egy félhomályos részre, ahol vaslétra vezet le valami pinceszerűségbe
Jonny:
óvatosan nézzük, mit talált nekünk
KM:
lenézve nem nagy helynek tűnik, és mindenféle törött vascsövek meg szemét van benne, de a szemét alól kikandikál egy hasonló láda csücske, mint amit korábban is találtatok
valószínűleg valami vízakna szerű volt
csak nagyobb mint egy normál, mert egy nagy lépülehet tartozott
Jonny:
lemegyek
KM:
de semmi nem mozog lent, nagyon el se férne
oké, lemész
kevés hely van lent, és akkor is szeméten álsz, törmelék, kődarabok, por, homok
a ládára csak tessék lássák van ráhőzva a szemét
Jonny:
- Találtam egy ládát - mondom
kinyitom
KM:
kinyitod. Újabb étel, víz valamint két AK és egy uzi is van benne
-Egy ilyen robotkutya kellene nekünk is. -mondja Bella Neilnek.
Terra:
nahh végre valamiben mi diktáljuk a divatot 😛
KM:
- Hogyan találja meg a ládákat? - kérdezi Temer Edgart
Edgar:
- Vannak passzív szenzorai, meg igazából van benne némi lutri is, mert épp nincs élő kapcsolatom vele, ahol látom, hogy mi aktiválja a viselkedést. De nekem ez jobban tetszik, mintha robotot találna
KM:
- Nofene, oylat csináltáűl amti te se értesz teljesen? -kérni Neil de aztán vállat von - Mondjuk Bloss is egyre furcsább. Lehet ő is túl értelmes robotnak
Temer nem látszik teljesen meggyőzöttnek, de nem mond semmit, Amira meg Bella csak bólogatnak, az ő megértésük a témáról kb annyi, hogyha Neil azt mondja, lehet ilyen, akkor jó
- Akárhogy is vigyük a cuccot, és térjünk vissza a civilizációba -ez Temer
Jonny:
- Az a baj az ilyen öntanuló rendszerekkel, hogy senki a világon nem látja át hogy mit honnét és hogyan vonnak le. Csak az eredmény lesz ijesztően pontos. - vállat vonok. - Legalábbis valami ilyesmit mondott Mecha a Busido III braindance-ben.
KM:
páran egyetértően bólogatnak, ha ezt a braondancet nem is látátk konkrétan, egészen biztosan belefutottak pár hasonló bölcselkedősbe
de a kis csapat már összehangoltan mozog, vissza a quadokhgoz, és eloszthatjátok a fegyvereket
Terra:
meg a kaját 😀
KM:
bocsi elfelejtettem beírni hogy a láda legmélyén találtok egy kis papírlapot is
gyűrött, emg lezabálták korábban ahogy kinéz de kivehető, hogy egy térkép az
amire valaki vaskos tollal húzott valami körszerűt
amibe egy ahhoz hasonló jelet rajzolt, mitn amit a telótök mutat, hogy nicns térerő
jó bénán persze, de azért kivehető
Jonny:
- Ez lesz a zavaró - mondom
KM:
próbáljátok értelmezni hol lehettek, némi forgatás után, mert mindenki beszélő gpsekhez szokott, rájöttök hol vagytok
a méretarányt nehéz belőni, de az biztos, hogy innen már nem látszik annyira messzinek a kör széle
Terra:
- talán lassan kijutunk
KM:
mindenki körégyűlik, és megnézi, bólogatnak Terra szavaira, és javasolják hogy menjünk is azonnal
oké, akkor kinél lesznek az automata fegyverek?
ki kér belőle
meg a gránátok
Terra:
hozzám jöhet pár gránát
Jonny:
- Nem - felelem. - Nem kijutunk. Amerre megyünk csak még mélyebbre visz. Szerintem menjünk oda a zavaróhoz, és robbantsuk fel.
Terra:
- Ez sem hülyeség
Jonny:
én elveszek egy AK-t.
- Gondoljatok bele mióta jövünk. Nem a szélén voltunk, és nem értük el a közepét. Ergo, nem tudjuk, mekkora a hatósugár, mennyit kell mennünk, hogy kijussunk.
- De ha odamegyünk, főleg, hogy most már van elég cuccunk, lehenteljük aki az utunkban áll, kikapcsoljuk a zavarót, tudunk hívni egy combat cabot a városból, és fél órán belül a szálló medencéjében pancsizhattok.
KM:
Ezen elgondolkodnak
igen asszem ez kicsit zavarosra sikeredett, legközelebb rajzolok
két kör van egy belső meg egy külső
a belsőbe van a jeé rajzolva
amiatt persze nem pontos, de ahhoz vagytok közel ami belül van
szóval technikailag látjátok hol a széle kívül, de az a széle messze van
Terra:
jaj oké, bocsi 😀
KM:
de sztem mindenki csak az egyik kört értette meg a hülye leírásomból
és mindenki mást 😀
nahde
akkor mentek arra?
Terra:
igen megyünk robbantani
Jonny:
tudtam, h a robbantás emlegetése be fog nektek jönni 😛
KM:
oké, a robbantás másokat is fellelkesít.
ám ekkor megint zajt hallotok, több irányból
Jonny:
ja, amúgy kiosztom a további vizeket és a kaját is
KM:
úgy tűnik az erőssítés megérkezett
Jonny:
na ideje menni
Edgar:
Megyünk
KM:
mindenki felpattana quadokra (ki akart sorozatlövőt?)
Jonny:
a többiek is felveszik az itteni fegyvereket, vagy csak én hozom el az egyik AK-t?
KM:
kell Edgarnak vagy Terrának bármelyik?
vagy a korábbi flashbang vagy füstgránátból?
csak hogy tudjam kinek mit adjak
Edgar:
Viszek egy füstöst
KM:
ok
Edgar:
Gépfegyvert nem tudok használni
Jonny:
puskát tudsz?
Edgar:
Nem, csak pisztolyt
Jonny:
ok
KM:
ok, akkor az egyiket felkapja Amira, Bellának már van nagyobb cucca a többieknél meg shotgun van, Terra kell a másik sorozatlövő vagy valamelyik puska?
Jonny:
akkor nem kapsz ak-t 🙂
KM:
vagy gránát
Terra:
nope
gránát jöhet
KM:
oké, akkor Neil felveszi a másik sorozatlövőt, a gránátokat szétosztjátok, villanó meg füst van
aztán húztok is, ez néhány másodperc, mert jönnek
szerencsétekre a központ felé szabad az út, még
Jonny:
fel a kvadra, és irány a zavaró
KM:
oké, elindultok
ezúttal mintha pontosabbak lennének a lövések amik azért mellétalálnak így is, de nem sokkal. Ráadásul emberek kiáltása is hallatszik, mint valami nomád harc üvöltés sok sok torokból
és jármű is rengeteg van, a hangból meg a profelhőből ítélve
Jonny:
- Ezek tényleg a járművek gazdái - ordítom a többiek felé
Terra:
nahh itt kell vigyázni hogy snkinek ne essen baja
Jonny:
leadok pár lövést a pisztolyból a nomádok felé, gondosan túl magasra vagy túl alacsonyra célozva
kiürítem a tárat
KM:
a quadok második emberei is lőnek, pár járművet olykor el is találnak, de a quadokból kevésbé lehet jól lőni, mint a monster truckból
nem lehet az ablakban megtámasztani, meg ilyenek
Terra:
lövök párat én is mellé
KM:
oké, mellélőni viszonylag könnyen megy
közben menekültök. az ellenség rengetegen van, a felvelt portól alig láthatóak, bár ti is
mármint legalábbis a pontos célzűást nehezíti a por
a MT tagok is lőnek párat mellé
Jonny:
közeben rájövök, ha Edgar és Igor velem van, így nekem kellene vezetni a csoportunkat, úgyhogy előre megyek
KM:
oké, előre mész
a többiek is igyekeznek
Terra:
követünk
KM:
szerencsére sikerül is kissé lehgaynotok a nomádokat
látszanak, a messzeségben, nem adták fel az üldözést, de egyelőre hátramaradtak
Jonny:
megyek a zavaró felé
KM:
már nem látjátok őket, amikor elértek a középpont nagyjáboli helyéhez. persze elég nagy volt az a kör, hogy pontosan ne lehessen tudni, viszont hamarosan kiszúrtok egy magas antennaszerűséget magatok előtt nem messze
Jonny:
odahajtok a kvaddal
és megvárom a többieket
KM:
ahogy közelebb értek, már egy nagyobb fém"doboz is látszik, akkora mint egy fémszekrény
ahhoz van rögzítve a hosszú fém antennaszeráség
a többiek is hamarosan beérnek, aggódva pillantgatva hátra
Jonny:
kiveszem a gránátot a zsebemből, és odakínálom Neilnek
- Akarod a megtiszteltetést?
KM:
vigyorogva elveszi, aztán mindenkit hátrébb int, majd ha midnenki elég távol van, eldobja
Terra:
hátrébb gurullunk
KM:
ívesen száll a gránát, a hatalmas fémszekrény elé centikkel, majd hamarosan robban is. Az antenna eltörik, és a darabjai szétrepülnek, a szekrény súlyosan megronghálódik, benne apróra tört, megégett kábelek és effélék vállnak láthatóvá
a zavarás azonnal emgszűnik, már ha Edgar ébren van még 😀
Edgar:
Felkelt és megszűnt a zavarás :D
KM:
nagyszerű
akkor a zavarás megszűnt. A nomádok a messzeségben lehagyva, hogy jönnek e még egyáltalán nem tudjátok
Jonny:
- Nagyszerű. Edgar, el tudod érni a siklónkat, vagy combat cabot kell hívnunk?
azért figyelek körbe
Edgar:
- Rajta vagyok. Meg is van, úton van ide
Jonny:
- Mázlista- vigyorgok Neilre megkönnyebbülten.
KM:
az együttestagok lelkesen hurráznak, bár azért aggódva néznek arra amerre a nomád üldöüzőket sejtik, hogy vajon ki ér ide hamarabb
Terra:
Terra is lelkendezik
Edgar:
- Jut eszembe, ha már ezért jöttünk, valaki búcsúzóul el akarja lőni ezeket a tüzijátékokat?
KM:
már látjátok az AV- kis fekete pöttyét a messzeségben, ám ekkor hirtelen, tőletek nem is annyira messze, álcatakarók alól kiugrál vagy 20-30 alak, és lövöldözni kezdenek
Jonny:
- Földre- kiáltom, földre lököm aki a legközelebb van hozzám, és én is vetődöm
Terra:
én is
Edgar:
Vetődök én is
KM:
mindenki vetődik és próbál lőni, ám a kezdő tűzben már eltalálták Matt kezét, és Neil lábát
oké, akkor egy kezdeményezést dobjon mindenki az egész harcra az lesz érvényes
aztán meg dobjatok azonnal támadót és sebzést, én meg leírom ki milyen sorrendben és mi történt
KM:
oké, szóval Jonny kezd, sikeresen végigkaszál 3 támadón az AKval, mindegyiket kb mellkas magasságban éri
KM:
utána Terra jön, aki sikeresen eltalálja egy másiknak a fejét, sziruppá lőve azt. Ezután Neil jön, aki két célpontot talál el, mindkettőnek a lábait. Ellentében az előző néggyel, ők nem tűnnek totál halottnak, de fekszenek.
Ezután Amira jön, aki szintén két célpontra talál, ő az egyiket mellbe a másikat kézen lövi. Jess lábn lő egyet, aztán Temer mellkason. míg Edgar kézre lő, amitől kiejti a fegyvert ez a támadó. Bella is lő, de mellé, Matt pedig a
kezábe kapta a golyót és fájlalja
új kör
az első kör igencsak megritkította az ellent, nagyjából a harmaduk, talán kicsit több fekszik sebesülten
Jonny:
feltérdelek, hogy magamra vonjam a fegyelmüket, és ismét kaszálok
KM:
vagy haldokolva a földön
ketten úgy döntenek nicns kedvük meghalni, és futni kezdenek
elég fiatalok
oké, sikerül 3 an fordulnak arra hogy rád lőjenek
de előbb te jössz
viszont csak 2 van egymás mellett
legalábbis közel
Jonny:
lövöm a két menekkülőt kaszálással, és ha más is beleesik a szórásba, az csak jó
KM:
oké, Jonny ismét elkaszál hármat, mellkason, Terra meg szintén mellkason lő egyet. Neil mellé lő, Amira azonban hármat is eltalál igaz csak a lábukon, . Közben a támadók is lőnek, Jonny kap két golyót egyiket a bal kezébe, másikat a
jobb lábába. Rajta kívül Terrát lövik bal karon
Jess mellé lő, Edgar viszotn fejbelő egy csókát
Bella lábon talál valakit, Neil meg inkább nem lő
jah igen Jonny a két menekülőt kaszált el meg méggegyet
Terra:
Terra fájdalmas hangot ad ki
KM:
oké, maradt nagyjából 5 a lábán meg pár aki nem annyira virgonc. Az ötből kettő futni kezd megint
új kür
KM:
oké, szóval Jonny átmegy elmebetegbe, és egyik kezében a fegyverrel elkaszál megint két menekülőt meg még valakit, a változatosság kedvéért ismét mellkason, miközben a másik kezéből kinyitja a beépített rakétavetőt, aztán lővi a másik kettőt,
de már csak pont azután, hogy Terra mellkason is lövi az egyiket. Edgar belelő egy sebesültbe aki még nem halott, miközben a másik kezével kilő egy tüzijátékot a sebesültek és haldoklók közé a többiek látva hogy célpontok nemigen
maradtak, nem lőnek
KM:
oké, szóval kb jelenleg midnenki fekszik az ellenségből. néemlyiknek nicns feje, fél mellkasa vagy ilyesmi, ezek nyilván halottak. még jópár van aki ha még nem halott, akkor az lesz, mire akár kiérne ide bármi.
Van kb a földön 7 db olyan, aki akár túl is élheti, most ájult, vérztik, de a sérülése csak több mint félóra alatt halálos
Jonny:
körbenézek a fél kézben fogott ak-val és a másik kezemből kiálló, füstölgő csövű mikro-rakétavetővel, majd ledobom az ak-t
KM:
nyilván nem vagytok orvosok, de ha nem vesz levegőt, vagy habos vért köhög, meg a mellkasán, fején van seb, azok nem fognak élni
a kezén lábán, az lehet
Jonny:
tárat cserélek a colt 1911-ben, és szisztematikusan fejbe lövöm az összes még élő, vagy feltámasztható támadót
KM:
a többiek feltápászkodnak, Temer nekiáll Neil sebét megnézni
Amina pedig Terráét
Terra:
- Köszönöm
Edgar:
megnézem én is Terráét
előveszek medikitet hozzá
KM:
Terránál van csak gyógykészlet, azt használják, és hamarossan Mattet is megnézik, és ellátják amennyire tt lehet
de nem véreztek el
meg akkor Edgarnál bocsi
de megérkezik hamarosan az AV is
azon is van
Jonny:
- Itt az ideje az utolsó szelfiknek - mondom vigyorogva, - mert úgy tűnik ez a kis kaland végetért.
KM:
senki se valami képzett elősegélyes, de azért egy kötést fel tudnak tenni
kicsit aggódva néznek arra amerről nomádok jöhetnének, de mert nem jönnek, benne vannak még némi szelfiben
Terra:
Terra kerüli a hullákat a tekintetével és fotózni se fog XD
KM:
szóval csináltok egy rakat fotót, aztán felszálltok az AVre és hazaindultok
Terra:
ahh király
Jonny:
- Lőttek már meg korábban? - kérdem Neil-t
KM:
- Régebben előfordult. Nah nem sokszor
Jonny:
bólintok - Akkor nem újdonság. Egyébként meg hordj durawave-et.
KM:
- És annak a fele is repesz volt, amikor elrontottam valamit egy robbantásban
oké, akkor gondolom midnenki fáradt
ha akartok lehet még bájologni fórumon, majd nyitok egy topikot, ezúttal tényleg
Terra:
oké 😀 még haverkodhatunk meg jakuzzizhatunk
KM:
és megírom majd mit mennyit és hogyan kaptok. Elsőnek Terrát az IH tagok elviszik magukkal Night City kórházába, ahol ki is fizetik a kezelését. kiszedik a golyót kitisztítják, összevarrjják a sebet, és
kapdsz gyorsabb gyógyulást segítő cuccot
ti is mehettek kísérőnek, pofázni
Terra:
gyertek 😀
KM:
de fórumon, mert sztem ehhez mindenki túl fáradt
csodálom hogy ti bírjátok egyáltalán
Jonny:
mi meg addig megvágjuk a videoanyagot ahogy kell , hogy át tudjuk adni nekik
Terra:
jahh hát volt pár mini bealvás XD
KM:
nekem eddig nem, de most kezdem
Jonny:
megköszönöm Aziznak a "segítséget"
KM:
ok
Terra:
én meg Ramonnak 😀
Edgar:
én meg visszaviszem majd a bérelt AV-t és monstert 😀
KM:
majd a pénzeteket is megkapjátok de most nem mondom meg még mennyit 😀
de mihelyt felkeltem beírom fórumba
Terra:
köszönjük ^^
KM:
főleg mert félig alszom és át akarom gondolni 😀
Terra:
igen, aludjunk erre egyet XD
de a lényeg hogy sikerül és mindenki túlélte
KM:
jóéjt akkor, bocsdi, hogy reggelig tartott 😀
Terra:
nem baj, nem kell korán kelni XD
köszönjük a meséééét
Jonny:
tetszik h mindenki fáradt és így nem feszegetitek honnét és miért jött az utolsó adag támadó 😛
KM:
köszönöm a jétékot 😀
Terra:
optimista személyiség vagyok és feltételezem hogy semmi közöd hozzá 😀
Edgar:
gondolom majd külön kérdőn nézünk rád xD